Széchényi Miklós: A Szent György vértanúról nevezett Jaáki Apátság története (Budapest, 1901)
54 A SZENT GYÖRGY VÉRTANÚRÓL NEVEZETT JAÁKI APÁTSÁG TÖRTÉNETE Silcz Károly apátsága alatt ismét megújult a szokásos határvillongás a magyarkeresztesiek és csatáriak között abból az alkalomból, hogy a rohonczi uradalom emberei lefoglalták a vitás erdőrészben egy magyarkeresztesi jobbágynak, névszerint Iptics Mihálynak, kocsiját. Midőn a rohonczi birtok felügyelőjétől Iptics kocsijának kiadatását kérte, ez azt felelte neki, «hogy mehet panaszra akár a megyéhez, akár Bécsbe, akár magához az ördöghöz is, de a mig 24 forintot le nem fizet, szekerét nem kapja meg». És csakugyan hasztalan rimánkodott, folyamodott ide-oda a szegény kárvallott, még két év múlva sem ért czélt. Ekkor azután József császár elé járult panaszával. Mire a helytartótanács 1783 augusztus 21-én leirt a vármegyéhez, hogy Iptics kártalanításáról gondoskodjék, a peres erdőügyet pedig tisztázza.* Ennek alapján 1784 nyarán tanúkihallgatások folytak a vitás ügyben. A tanuk azt vallották, hogy mintegy 30 évvel ezelőtt kezdték a csatáriak a rohonczi-uraság hatalmával háborgatni a magyar-keresztesieket, a kik uraságuk által nem védelmeztetvén (Silcz egyik felségfolyamodványában olvassuk, hogy Nagymihályi Ferencz óta az apátok nem tartózkodtak Jaákon) a legeltetésből és fajzásból erővel kizárattak.1 Az Iptics Mihály baja, valamint a magyarkeresztesiek és csatáriak határpere, Silcz apát folyamodványa utján ismét a felség elé került. Azonban József császár úgy intézkedett 1784 szeptember 9-én kelt elhatározásával, hogy az ügy a rendes bíróság utján intéztessék el. Hasztalan irt Silcz ugyanezen évi deczember 21-én egy újabb felségfolyamodványt, a melyben* királyi biztosok kiküldéséért esedezik, miután a megyei hatóság részrehajlóan ítélkezik, a magyar kanczellária utján ismét azt a választ kapta, hogy ügyét a rendes és törvényes bírói útra kell terelni.2 1784-ben a jaáki jobbágyoknak van keserű panaszuk apátjuk ellen; hogy megfosztván őket erdejüktől oda juttatta őket, miszerint sem adójukat kifizetni, sem családjukat fentartani nem tudják. Robotjukat is megnövelte az által, hogy takarítás idején minden szekér gabona mellé két embert kíván, holott azelőtt nem volt szokásban. Sőt még a legeltetésből is kizárta őket s igy most határjuk soványsága miatt marhákat sem tarthatnak. Arra kérik tehát a megyei hatóságot, hogy küldjön ki valakit- ezeknek megvizsgálására, mert még több elszenvedhetlen bajuk is van.3 1 Apátsági irományok, V. csomag. — 2 U. ott, 15. sz. — 3 Silcz idejében az apátsági lakban ezek a bútorok állottak : «Az ebédlő-szobában : 1 kirakott pohárszék-almáriom, melynek felső részén két üvegajtó, tetején pedig 3 darab aranyozott cziráda vagyon ; 1 játszóasztal kecskelábakkal, kemény fából, egy fiókkal; 1 ebédlőasztal, fenyőfa, három részben ; 6 náddal kötött szék sárgára festve ; 2 pökőládácska, kecskelábakra; 2 nagy mappa falra felfüggesztve. Balkézfelé való szobában: 1 sárga kanapé, kemény fábul, boritás nélkül; 1 kirakott három fiókos almáriom, melynek foganékjai meg vannak ezüstözve, 50 darab tollal Írott magyar királyok képei aranyozott rámákban és üvegben ; 13 rámákban és üveg alatt különb-különb-féle más, képecskék; 1 pökőládácska fehér és vörös festékre. Azon belül való szobácskábán: 1 imádkozó almáriom tölgyfából, egészen uj; egy kirakott jádzóasztalka, hajtott lábakra, kemény fábul; 3 fekete kép (kuprumok) tölgyfa és aranyozott szélű rámákban, üveg alatt; 6 fehér és kékre festett s kék nyomtatott vászonynyal borított, kivül pedig hamuszinüvel bevont székek; 1 mappa falra felfüggesztve; 1 könyvtartó pulpitos keményfábul. Ebédlő mellett jobbkézre való szobában: 1 sárgára föstött almáriom két ajtóra fenyőfábul; 1 más almáriomocska
