Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Állomások
SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS amikor sok, szinte reménytelennek látszó fáradság után - az új szóló'si templomban a szó szoros értelmében zsúfolt ház előtt mutatták be új karnagyukkal, dr. Radvány Mihállyal a második évtized primiciáját. b) Amikor a Schola hosszú sora bevonult a templom hajóján keresztül, e sorok írója — a régi karnagy — nézte az énekeseket. S nem nézhette elfogódás nélkül. A kicsinyek sorai után jöttek a »nagyok«, tenorok és basszusok, akik között már sokan voltak olyanok, akiket nyolc-tíz év eló'tt még szinte ölében tartva tanított szolmizálni és énekelni. Az elemi iskola már nem köti magához a gimnazistát, a középiskola már nem vonzza az egyetemistát, az egyetem már nem imponál az oklevél után, de itt a Scholában úgy látszik, olyasvalami van, ami a kis elemista kortól kezdve végigkíséri őket a fiatal élet és a kiteljesedett élet minden határához, amíg a szív érezni és a hang zengeni tud! S összeköti őket kor- és társadalmi különbség nélkül az Úr Isten iránti szeretet és a szép iránti rajongás. Ez erősebb, mint minden lánc és minden paragrafus. c) Fényesen megállták helyüket művészileg is. Tudjuk, hogy mindenfajta rendszerváltozás, vagy vezetésben való változás milyen nehézségekkel és zökkenőkkel jár, főleg ha művészi dologról van szó. S a Schola és új vezetője ezt a krízist művészileg oldotta meg: hiszen fél év alatt kiállottak művészi programmal és művészi teljesítménnyel. S amit a kritikus professzor csendben megsúgott egyeseknek és a vezetőnek, az mind csak természetes velejárója az első szereplésnek, így volt ez annak idején a Schola legelső nyilvános fellépésénél is. A vasárnapi hangverseny a legjobb és legbiztatóbb biztosíték arra, hogy jól kezdték a második decenniumot és jól fogják folytatni. A távozó karnagynak csak az a kérése van a Scholához, vezetőjéhez, énekeseihez és mindazokhoz, akik a Scholát szerették és szeretik, hogy a pislogó szent lángot semmi áron és semmikor se engedjék kialudni. Énekük legyen mindig Jákob-lajtorja, melyen a földi verejtékes, könnyes, véres siralomvölgyből a szép, tiszta magasokba jutunk.” A háború után A hangversenyt követően még fél év sem telik el (október 21.), bombatalálat éri a háború befejezése előtti utolsó hangverseny színhelyét, a szőlősi templomot. Újabb rövid 5 hónap múltán, 1945. március elején a kórus legfontosabb szerepléseinek színtere - a székesegyház is romokban hever. A kórus felnőtt tagjait katonának hívják, a gyerekek is szétszóródnak a háború viharában. A mindenütt tetszést kiváltó ruhákat a kórus új vezetője, dr. Radvány Mihály és testvére, Radvány Józsa menti.72 Az élet megindulásával együtt Radvány Mihály újjászervezi a kórust. A belső munkákról, a felkészülésről a kórus ifjabb évjáratait képviselő Horváth Rezső karnagy, a Berzsenyi Tanárképző Főiskola tanára emlékezik vissza.73 „A Schola történetének első évtizedét felelevenítők emlékezetében a kórusélmények elválaszthatatlanul összekapcsolódnak Werner Alajos nevével. Laikusok lévén a zenei élmények mibenlétét, hatását - ha érezték is - legfeljebb egy-egy mű címével fogalmazzák meg, néhány dallam felidézésével elevenítik fel. Számukra az emlékezés egyet jelent a nagy Alapító varázslatos személyiségének, halhatatlan érdemeinek, máig elevenen élő hatásának méltatásával. Számunkra, akik a háború utáni rövid újjáéledés részesei lehettünk csak, nem adatott meg az a kegyelem, amelyből idősebb társaink közvetlenül Werner atya kezei által részesültek. A Schola nekünk dr. Radvány Mihály - Miska bácsi - személyével azonosult. O volt az, aki a Székesegyház romjai között beszűrődő első reménysugár ösztönzésére összehívta a háború által megtizedelt 98
