Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
A SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS TÖRTÉNETE - Állomások
SCHOLA CANTORUM SABARIENSIS A népi egyházi énekek bemutatása a kórus repertoárjának bővülését és az eredetileg vállalt program szélesítését jelenti. Ezt a majd idézendő kritikában hangsúlyozza is a szerző. Ez a hangverseny egyúttal azt a célt is szolgálja, hogy a belépőjegyekből és a felülfizetésekból befolyó pénzből fedezzék a leendő egyenruha árát, amellyel „az egységes külső keretet” meg tudják teremteni, s általa emelni a „liturgia fényét, ünnepélyességét és áhítatát.” Az egyházzenei hangverseny méltatása közepette a kórus egyik krónikása, Havass Imre is indokolja a formaruha szükségességét.23 „A mi nagyszerű énekeseink számára... a tervezett egyenruha egy magasztos eszme, az egyházi muzsika felemelően nagyszerű kultuszának hivatásszolgálatával való örökletes eljegyzettségét fogja jelenteni, egy külső szimbólumot, melyre tisztelettel tekint fel a hallgatóság serege, és amelyet büszke öntudattal, de istenfélő alázattal fog viselni e nagyszerű énekkar apraja-nagyja.” A bemutatóról szólva fontosnak tartja a szerző azt is tudatosítani, hogy a polifónia mellett elkötelezett kórus profiljába belefér az új vagy régebbi magyar egyházi zene propagálása. „A... kórus, mely eszméinek és célkitűzéseinek zászlajára eredetileg az egyházi klasszikus polifónia remekeinek művészi megszólaltatását írta egyedüli feladatköréül a tegnapi szereplésével egy újabb nagy és szent gondolat propagálójává szegődött: beállt az új magyar egyházzene istápolóinak és művelőinek harcos katonái sorába. És éppen a tegnapi hangverseny megragadó hatása szolgált végleges és győzelmes feleletül azokkal az aggályokkal szemben, melyek felmerülhettek azok lelkében, akik a kórus zseniális vezetőjének eme nagy jelentőségű elhatározásával szemben a klasszikus hagyományok elzárt, de feltétlenül nagy tiszteletet érdemlő körét féltették az új célkitűzések, új műfajok merőben különböző légkörének kissé idegenszerű harmónia világától. Az a nagyszerű felkészültség, mellyel az új magyar zene szellemóriásainak válogatott termékei a legszínpompásabb kivitelben felhangzottak az új feladat által is lelkesített kórus tagjainak ajkairól, bizonyíték arra, hogy a klasszikus polifóniába való elmerülésnek és annak ápolásának talajában termékenyítő földre talál minden műfaj életképes gyökere.” A bemutatott művek rövid jellemzése mellett fontosnak tartja a kritikus az alábbiakat is: „...mint feltétlen példaadó és tanulságos tényre kívánunk rámutatni, mikor felhívjuk a figyelmet a kórus kitűnő, szabatos és zengzetesen magyar deklamációjára, az eredeti magyar hangsúlyszabályok pompás prozodikus megoldására, a melizmák stílusos, a magyar népi dallamok jellegzetes rubatojához alkalmazkodó megmintázására, érthető, világos szövegkiejtésükre, melyekben minden énekkar által utánzandó bemutatót kaptunk.” A késő ősz emlékezetes eseménye: elkészültek a Schola egyenruhái. A ruhapremier 1937. december 1-jén volt a Kultúrházban. Az esemény a ruhabemutatón túl fontos főpróbának is számított, hiszen néhány nap múlva rangos koncertek következtek a kórus életében. A december elsejei hangversenyen is „tüntető lelkesedéssel ünnepelte” a külsőségekben megújult Schola Cantorumot a közönség. Az esemény rangját még fokozta az is, hogy ekkor adták át Wernernek a püspöki tanácsos címet, amelyet az énekkar megszervezéséért és „naggyá fejlesztéséért” kapott.24 Az említett rangos hangversenyek pedig a budapesti és székesfehérvári bemutatkozást jelentették. A budapesti hangverseny időpontja december 6-a és 7-e. Hatodikán a Bazilikában, 7-én pedig a Zeneakadémián adnak műsort. Az igazi megmérettetést valójában ezek a hangversenyek jelentették, hiszen az országos napilapok, szaklapok ismertetései, kritikái immár alkalmat kínáltak arra, hogy a szűkebb hazán kívül az ország is tudomást szerezzen Szombathely új, kiváló együtteséről. 74
