Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
WERNER ALAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA - Zeneszerzői munkássága
ZENESZERZŐI MUNKÁSSÁGA „A Schola Cantorum Sabariensis nov. 17-iki egyház-zenei hangversenye a szombathelyi kereteket szélesen meghaladó egyetemes jelentőségű, magyar művelődés-történeti dátum. -Műsorukon ezúttal nem a klasszikus polifónia örök mestereinek (Palesztinának és követőinek) művei szerepeltek, hanem Werner: Szent Márton miséje és Canticum David c. kóruskompozíciója - s így az érdeklődés kutató reflektora a kórus kifinomult, bensőséges és gazdagon színezett előadóművészete mellett, elsősorban a kiváló és valóban apostoli munkát végző dirigens alkotó képességeinek erejét, titkait és rejtett tüzeit kereste. Werner miséje valóban nagyon becsületes, értékes és mélyenszántó művészi alkotás, amely horribilis nehézségei, ágas-bogas intonálási és ritmikai problémái mellett is megérdemelte a betanítására fordított nagy idő- és energiamenynyiséget. Ezt a misét olyan ember írta, akinél a Musica sacra művelése nem »megfontolt szándék«, vagy alkalmi attitűd, hanem mélyről fakadó, őszinte, mondhatnánk: orgánikus szükséglet. Ennek a misének legnagyobb ékessége az őszinte, vallásos, áhítatos hang, amely mentes minden világi hiúsági effektustól. Az ő miséje nem »hangverseny-mise«, mint mondjuk Beethoven: Missa solemnis-e (hangversenyteremben el sem tudjuk képzelni), hanem valóban arra van hivatva, hogy a hallgatók lelkét közvetlenül a templomi istentisztelet alatt tegye fogékonnyá az isteni megváltás és áldozat titkának átélésére és befogadására. Inspirációja rokon a legnagyobb egyházi zenei kinyilatkoztatások örök mintáival: az ősi, gregorián és Palesztrina-stílus megszentelt hagyományaival, de benne van a mai alkotási folyamatok hangnemkezelési módjából is néhány olyan impresszió, amely szinte a modern, sokat emlegetett atonalitás határait súrolja. Nemcsak általánosságban követi és mélyíti a liturgikus szöveget, hanem apró részleteiben is mindig aláhúzza és kidomborítja annak rejtett drámaiságát és szinte vizionális erővel igyekszik azt feltárni és sugalmazni minden hívők lelki kenyerévé és italává. A mód, ahogyan ezt teszi, ahogyan rezdületről-rezdületre követi érzéseinek mágikus erejével az oltáron rejtelmesen kiteljesedő, szent akciót: a legtisztább, legnemesebb művészi és költői elmélyedés áldott óráinak illatát őrzi és sugározza, és olyan értékké összegeződik, amely ennek a műnek időálló megbecsülést biztosít. Helyenként ez a minuciózus, elmélyedő törekvés (különösen a credo gyors egymásutánban váltakozó szövegrészeinél) már-már a zenei gondolat folyamatosságának és egységének rovására megy, mert apróra differenciálódott lélekdarabokká tagolja és zúzza a zenei folyamat egységes menetét. Viszont óriási egységbe borul és szinte elementáris erővel hat, éppen a Credo végén a hit erejének az a mindent elöntő dinamikája, amely a záró ámenben, mint egy mindent elsöprő erőlavina zúdul alá és tesz vallomást megingathatatlan bizonyosságáról. Ilyen hatalmas áment keveset komponáltak! Tanulmányainak alapossága és komolysága, érzéseinek és szépségkeresésének egész világa megóvta alkotás közben minden banális fordulattól, édeskés, érzelgős dallammintázástól. Még a Benedictusnál is, ahol a legtöbb zeneszerző valamilyen szentimentális elernyedésbe szokott eltévedni, milyen nemesen előkelő és érzelmes (de nem érzelgős!) az ő világa. Itt a Benedictus világa a jóság világa! A magyar egyházi zenei irodalom és művészet ezt a művet legszebb értékei között könyvelheti el. Tudjuk, hogy az újabb egyházi zenei törekvések kíméletes és mérsékelt művészi eszközökkel igyekeznek kifejezést adni a nemzet egyéniségének is, amennyiben régi magyar népi énekeinket is megszólaltatják és népi motívumokat feldolgoznak a mise magasabb formáiban is. Werner muzsikája ezzel a lehetőséggel nem él, hanem végig megmarad az egyházi zene egyetemes rendjénél. Olyan törekvések, mint akár Liszt miséiben, akár az újabb alkotások némelyikében mutatkoznak, őt nem de40
