Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)

WERNER EMLÉKEZETE

WERNER EMLEKEZETE JAMBRICH IGNÁC, Sárvár Újmisémen Werner tanár úr volt a szónokom. Dr. Székely László, kó'szegi apátplébános úrral jöttek el Ujmisére. A tanár úr magyar nyelven beszélt, de oly szépen, oly érthetően, hogy a magyarul nem beszélő' idős emberek is megértették és nagyon sokáig emlegették a szónokot, akinek szikár arcán angyali mosoly ját­szadozott. Ajándékba egy borítékot kaptam, egy intenciót és oly nagy stipendiumot, hogy alig mertem hinni a szememnek. Egy LI­BER USUALIS-t is kaptam, a következő' sorokkal: „...hogy mindig énekes lelkület­­tel vállalja a papi élet nehéz, de édes igáját! 1942. június 24. Werner Alajos.” Ez az egyetlen eset, amikor magázott. Mindig tegezett. Evek múlva megszidott, miért nem tegezem vissza. Nem tudtam, nem bírtam visszategezni, tanár úr he­lyett azonban Lujcsi bácsinak hívtam. Amikor beteg voltam, ezeket írta: „Per multos tribulationes oportet nos intőire in regnum Dei”. 55 éves születésnapomra kedves levelet kaptam, amelyben azt ír­ta, hogy majd aranymisémen emlékez­zem meg újmisés szónokomról. Ezüstmi­sémre - sajnos - nem tudott eljönni. 60. születésnapomról sem feledkezett el. Nagyon jólesett a megemlékezése. „A vidám lélek az életkort is virágzóvá te­szi” - írta levelében. KALAMAR ERNŐ, Egyházashollós 1977 tavaszán meghívtam mindkét plébániámra, hogy tartson híveimnek nagyböjti triduumot. Magas kora ellené­re nagyon szívesen elvállalta. A hívek megérezték beszédeiben a szentéletű pa­pot, minden este a szokottnál is többen voltak jelen. Egy hétig volt nálam, mert a lelkigyakorlat után kértem, hogy ven­dégként töltsön nálam egy-két napot. Nagyon szívesen elfogadta meghíváso­mat. Számomra is nagy élmény volt a vele való társalgás. De az utolsó este volt a legkegyelmesebb beszélgetés. Önmagá­ról sohasem beszélt, de vettem a bátorsá­got és megkérdeztem: hát, kedves Lujcsi, mondj nekem valamit azokról az évekről, amiket börtönben töltöttél. A szokottnál is vidámabban mondta: „Tudod, az nem is volt olyan rossz. Te nagyon élveznéd - én is nagyon élveztem - azt a vádiratot, amit ellenem szerkesztettek. Olyan dol­gokat hoztak fel ellenem, amin csak mu­latni tudtam. El is rejtettem, hogy majd hazahozom, ha kiszabadulok, de vala­hogy eltűnt.” NÉMETH JÁNOS, Szombathely Werner Alajos nem tudta elfelejteni a szőlló'si templomot. Gondolatban hazajárt és nem felejtette el a Schola 10 éves ju­bileumát sem. Nagy öröm volt számára, hogy már te­tő' alatt van a plébániaház. Többször ha­zalátogatott és adott jó tanácsokat. Bí­zott abban, hogy majd otthont talál ben­ne az éledező' Schola. Kívánja, hogy a ka­rácsonyi kegyelem virágozzék ki hívei lelkében, no és majd az új plébániaház­ban. „Azt is majd - írja levelében - a szép zengő emlékek” és „élő zengések” töltsék be. SIMON SÁNDOR, Kó'szegpaty ...A legnagyobb készséggel teljesítette azon kérésünket, hogy tanítson bennün­ket zongorázni, mert előtte a kántori te­endőket is elláttuk káplántársammal. Nagyon szigorú volt a tanultak pontossá­gát illetően. Ó az íróasztalánál dolgozott, jó magam meg gyakoroltam a zongorá­ján. Ha melléfogtam valahol, egyszerre odaszólt: - No ezt tízszer ismételd meg! Nem jó - szólt közbe. - A ritmusra vi­gyázz! - Gondolata a munkán volt, a füle pedig a játékon. Rettenetesen igénytelen volt az ételt il­letően. Nem reggelizett. Délben bősége­sen étkezett, este pár gyümölcs, paradi­csom vagy hasonló volt az étele. Italt a 123

Next

/
Thumbnails
Contents