Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

1. rész: Történelmi háttér - I. Fejezet. Az egyház és a kommunista párt, avagy küzdelem a lelkekért

hányást kapott kevéssé bátor és kevéssé szókimondó püspök társaitól is186 - jól tükrözi: az 1964-es „megállapodás” nem segített az egyház kiszolgáltatott helyzetén. Sokkal inkább a Kádár-rendszer konszolidálódásának folyamatát, és a külföldi hatalmak diplomáciai elismeréséért folytatott erőfeszítéseket volt hívatva szolgálni. Mindaz, amit a hatalom Casarolinak ígért - miközben a politikai nyomozó osztályok folytatták mindazt, amiről a kötetben közölt források oly beszédesen vallanak - valójában szemfényvesztés volt.

Olvasva az évtizedekig „szigorúan titkos” jelentéseket, terveket, az ügynökök cselvetéseit, a hatalom hol erőszakos, hol az elemi tisztességet is félredobó akcióit, árulóvá lett papok undort keltő jelentéseit, joggal kérdezheti meg bárki: miként lehetséges, hogy ennyi erőfeszítés, árulás után mégsem az egyház, hanem a totalitárius hatalom omlott össze? Az ÁEH „számolt fel” és a politikai nyomozó osztályok, az elcsapott ügynökök pedig remélhették, hátha szerencséjük lesz és a tisztes polgár látszatát keltve távoznak el ebből a világból.

Bárhogy is volt, az Isten hitetet tűzzel-vassal és árulással elpusztítani akaró hatalom minden emberi számítás ellenére véget ért. Amikor kissé értetlenkedve állunk a történelem e nagy meglepetése előtt - hiszen 1956-ban az USA, s az egész nyugati világ retteget a Szovjetunióval való konfrontációtól, s VI. Pál pápa187 is úgy vélte, esetleg évszázados távlatban együtt kell élni az ateista szuperhatalommal - Izajás próféta több mint két és félezer éves soraira emlékezünk:

„ Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr”

18^ Szendi József 1989. májusi feljegyzései - amelyeket részemre átadott - igazolják állításomat K. F.

187 VI. Pál pápa családi nevén Giovanni Baptista Montini (Cocesio, 1897. szeptember 26. - Castel Gandolfo, 1978. augusztus 6.) 1920-ban szentelik pappá. Bresciában majd Rómában tanultjogot és teológiát, valamint egyetemi lelkipásztorként tevékenykedik. Szemben áll Mussolini rendszerével. 1939-ben helyettes államtitkár, XII. Pius közvetlen munkatársa. 1954-ben Milánó érseke, 1958-tól bíboros. 1960-61-ben diplomáciai küldetést teljesít, majd a II. Vatikáni Zsinat megszervezésén dolgozik. XXIII. János halála után pápává választják (1963). Pápakánt folytatja a zsinati munkát. Bizottságokat állít fel a szentmise, a breviárium, a liturgia, az egyházi zene, a kánonjog korszerűsítésére. Megkezdi a vatikáni hivatalok reformját. Szót emel a társadalmi igazságosság és szociális jogok érvényesüléséért. Látogatást tesz a Szentföldön (1964) és felszólal az ENSZ közgyűlésén (1965). Találkozik a konstantinápolyi patriarchával Athanagorásszal (1967). Nevéhez fűződik a kommunista államokkal való párbeszéd és az új keleti politika (Ostpolitik), amelynek során több egyezményt kötnek a Vatikán és kommunista államok között. Számos kommunista párt és állami vezető látogatott a Vatikánba.

62