Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

1. rész: Történelmi háttér - I. Fejezet. Az egyház és a kommunista párt, avagy küzdelem a lelkekért

végeztette az ÁEH). Egzisztenciájuk elvesztésével nyomást gyakoroltak a vallásos pedagógusokra, tanácsi és más állami tisztviselőkre s a fegyveres testületek hivatásos tagjaira, akiknek tilos volt a nyilvános vallásgyalcorlás. Bizonnyal erre utal az idézett dokumentum, amikor megállapítja: „Az egyházpolitikában elért eredmények ellenére nem sikerült mindenben meghaladni a múlt hibáit... Nem tagadhatok a vallásos meggyőződés miatti, politikai indítékú hátrányos megkülönböztetés egyes esetei sem, amelyek gyakran súlyos lelkiismereti konfliktushoz vezettek.”

Az 1944/45-től folytatott - fokozatosan kiteljesedő - vallásüldözés ellenére a kimúló félben lévő állampárt kénytelen volt megállapítani: „A nyolcvanas évek elejétől az egyházak tömegbefolyása, a vallásosság növekedett. Különösen a fiatalok és az értelmiségiek körében fokozódott a vallás iránti érdeklődés és a vallásosság is”. Az már a történelmi groteszk műfajához tartozik, hogy a végóráit élő MSZMP a vallás megsemmisítése helyett 1989-ben a lelkiismereti és vallásszabadság élharcosának jelmezét öltötte fel, kifejezésre juttatva, hogy „nemzeti céljaink elérésének és társadalmi eszményeink megvalósításának elengedhetetlen feltétele". Ez valóban igaz, de igaz volt 1945-től folyamatosan, akkor is, amikor mindezeket a püspöki kar és Mindszenty bíboros kérte számon a hatalomtól. 1989-ben a józanodó magyar társadalom, amely újra kezdte felismerni a vallás értékeit, lelkiismereti szabadságát már nem az MSZMP vezetésével kívánta megvalósítani.

1988. márciusát írtuk, amikor Grósz Károly miniszterelnök - taktikai okokból - a Parlamentbe kérette a magyar katolikus püspököket. Ekkor fogalmazta meg elsőnek Szénái József veszprémi püspök mindazt, amit a magyar katolikus egyház érdekében Mindszenty óta senki sem mert nyíltan megfogalmazni.'^5 Szendi József többek között az alábbiakkal fordult Grósz miniszterelnökhöz:

„Bizalmával tisztelt meg minket püspököket, hogy megossza velünk gondjait, és lehetőséget biztosítson gyümölcsöző együttműködésünkhöz. Ahhoz azonban, hogy soha vissza ne térhessenek, a most már mindenki által sajnálatosnak tartott múltbeli események, tisztelettel kérem egy olyan új megegyezésnek az alkotmányba vételét és törvényerőre emelését, az egyház és állam viszonyáról, amit a katolikus egyház részéről nem egy megfélemlített kalocsai érsek ír alá, hanem ami méltó egy XX. századi, demokratikus államhoz, mely az egyesült nemzetek tagja. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezzel az egyház nem kiváltságokat kér, hanem olyan emberi jogok törvényerőre emelését, amelyek biztosítják biztonságát és békéjét ahhoz, hogy minden akadálytól mentesen hatékony partnere lehessen az állami szerveknek hazánk és magyar népünk felemelkedésének és gyarapodásának szolgálatában.

' a beszéd hiteles szövegét dr. Szendi József ny. veszprémi érsektől kaptam meg. Köszönöm. K. F.

60