Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

Névmutató

B.XVI.5472/1965. visszament a Szentgotthárdi Állami Gazdaságban dolgozni. 1962. nyarán vádlót,t egy másik társával e gy ujebb betöréses lopás bűn­tettét követte el, amiért o Szentgotthárdi Járéebiróság 2 évi és 6 hónapi ozabadeágveeztésre Ítélte, melynek letöltését 1962,no­vemberében kezdte meg, B blinceelekményérő jellemző vádlott úgy készült fel előre o cselekmény elkövetésére, hogy magának "alibit biztosított. Az italbolt kifoíztáso előtt ugyenie elment Szent­­gotthárdon egy étterembe, megnézni kik e felszolgálók, hogy eset­leges e.lfogáco esetén igczolni tudjo, hogy o oeelokmény elköve­tésének időpontjában ő óbban az étteremben tortózkodott, igy o bűncselekményt nem követhette el. A bünoeelekmény végrehojtóoo után, amikor c nyomozó hatóságok kihallgatták vádlottat, valóban orra hivatkozott, hogy nete ő o tettes, mert ebbon oz időben az étteremben tartózkodott. ’Miután büntárso a szemében mondta, hogy együtt követték elJ'c~tfKnoeolekményt, okkor tett ő ie beismerő vallomást. Kóozán Tibor vádlottat onnyira bdntotto a lelkiisnerete, hogy 1959.őszén egy'olkc lommol elment c Szombathelyi Hegyei Bíróságra, \--- * V " 1 -----------:----------­ahol a Brenner Jánoe sértett terhére elkövetett gyilkosság büntet to miatt Tóko Be re no vádlott ügyét tárgycl.to c Megyei Bíróság és kb '1 órán keresztül hallgatta o tárgyolást. 1959.nover,»borében, . emikor mint előzetes letartóztctot^ot''ismét * q Szombathelyi Megyei Biróe.ág börtönében volt, a séta olkclmával találkozott Tóko Fe­renccel, skit okkor már a Szombethelyi negyei Bíróság halálra ítélt és erről vádlott is tudott. A nyomozó hatóságok már egyébként 1962.-ben kihallgatták vádlott hozzátnrtózóit,• port felmerült a gyanú, hogy vádlott követte el c gyi lkosságot. E körülményről v ádlott le tudoaáet szerzett, de a hatóságok őt gyanúsítottként 1965. áprilisáig nem he Ugatták ki. Vádlott utolsó büntetéséből 1965. április 11.-én szabadult, de o hatóságok még oznap Is tartóztatták a Brenner János sérelmére elkövetett gyilkosság alapos gyonujo miott. Az elmeorvosszokértők írásban.benyújtott és a tárgyoláson előter­jesztett véleménye szerint Kóozán Tibor vádlott sem a bűncselek­mény elkövetése idején, som ormok elbírálásakor, nem ezen­~M»gyir Országos j X X , d ' o -bO 2 -/ tj & Q / J -d ____Levéltár I- 18 -

Next

/
Thumbnails
Contents