Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
Névmutató
’ - 13 -ebből kettő a mcllüregbe hatott, egyik fölülről lefelé, mig a másik oldal irányból bafalé, a töíbi három szúrás felületi sérülést okozott, Sértettfhátán?a lapockák tájékán három íólületi szúrást állapítottak meg, mig a nyaki részen négy azúrt sebet észleltek, melyek közül egy a garatot is átmetszette, A szakértői vélemény szerint sértett bal tenyerén lévő metszett sérülések, valamint a jobb. hüvelyk ujjón lévő sérülések kiféj-fe;'j zattén védekező jellegit 'sérülések.zsebI'áopavail törtégő ütle -,i gelés következtében sértett'rféjéJ zúzott sérülések keletkeztek, mely elejtő pönyacs ont törést^ Tögyb'urjci~v érzést,* és. agyrázkódást idéztek elő. A fosztogatás következtében a nyelvcsont és gége-' I porc szarvainak többszörös, törése; következett be, ~ _ B.XVI.5472/1965. : /pJ.dÁL A felsorolt sérülések összhatásukban igen nagy vérveoztességet, a :;ét mollázurás 'pedig kiterjedő* légmellet idézett elő egy-egy Sérülés'''Öíímag4ban nem is volt halálos,' á sérülések öaszíí hatásukban oly súlyosak voltak, hogy sértett, élete,még.gyors or- , «I voái beavatkozás esetén sem lett volna megmenthető! Az Í igazság'Hgyi ervooBzakértők véleménye szerinti sértett halála a támadást követő 15 percen belül beköve.tkezett. A szakértői vélemények szorint Brenner János sértett/'sérüléséit zsebkéssel okozták, a testén talált sérülések azt bizonyítják, hogy sértett szívósan védekezett, • "Sí ' ■ Kóczán Tibor-vádlott Brenner János sértett meggyilkolása után visszament a papiakhoz, a eértettől elvett kulcsokkal azonban Kca~t~üita~Yinyftni a papiak ajtaját. Ekkor tapogatózva elkezdte keresni az ajtókulcsokatjLmind azon a helyeken megnézte, ahol feltételezte, hogy a kulcsokat távozáskor elszokták rejteni. így kereste az a.itó Jelaó részénél. Brenner János ablakánál, de nem találta. Vádlott ekkor még nem tudott arról,, hogy dulakodás közben a hüvelyk ujját sértett megharapta, ami orőssen véjrzett, igy a papiak lépcsőjén, folyosóján vétgaappokat hullatott-el, ösozevérezte aTalat tapogatózás közben,az a.itó kulino'se körül, fent az ajtó felső részét, valamint az ablak párkányát, amikor ' a kulcsokat kereste. Vádlott tehát a kulcsokat nem találta, az idő pedig rohamo.esan haladt előre, megítélése szerint már 3 óra felé közeledett és ■lic2Ijj69 /% ,s Magyar Országos levéltár 219