Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

3. rész: Mit tudhatunk még a Brenner-gyilkosságról - IV. Fejezet. Bizonyítékok, adatok a büntető ügy keretein kívül

csaknem kezelhetetlen kamasz volt, aki számos kisebb lopást is elkövetett. Igen korán rászokott az alkoholra, s így kor ifjúságától kezdve alkoholista, kicsapon­gó életvezetése miatt folytonos konfliktusokban élt környezetévek és családjá­ban, ahol ő volt a „fekete bárány”. Szavahihetősége tehát - mint minden hasonló erkölcsileg is súlyosan marasz­talható személynél - csak annyiban fogadható el, amennyiben az általa elmon­dottak más, objektív adattal is alátámaszthatók. Kóczán életében az 1959-es 1 év 6 hónapi börtön kiszabása után még számos súlyos év következett. Cselekményei nem „műbalhék”, hanem valóságos bűn­­cselekmények voltak. 1961-ben lopásért még egy év, majd a 8 év emberölésért. A büntetéseket 1971-ben összhüntetésbe foglalta a Fővárosi Bíróság469 470, így 9 év 2 hó börtönt kellett kitöltenie és további 6 év közügyektől eltiltás is sújtotta. Ez után Kóczán valóban megpróbált új életet kezdeni. Megházasodott és gyermekei születtek. Előéletéről azonban új családja mit sem tudott. 1990 de­cemberében azzal jelent meg a Vasvármegye című lap szerkesztőségében, hogy a Brenner gyilkosságot taglaló cikksorozat feldúlta családi életét.471 íme az első valótlan állítás. Kóczán életét nem a cikksorozat, hanem régi szenvedély-betegsége dúlta fel. Ezért 1989-ben újból összeütközött a törvénnyel - most tartás elmulasztása miatt - amely újból elhatalmasodó alkoholizmusa mi­att történt. Még ugyan ebben az évben lopás, s 1991-ben ismét tartás elmulasz­tása miatt állt bíróság előtt. Kóczán 1990-es felháborodása - perrel való fenyegetése - inkább csak némi anyagiak kieszközlését célozta meg. Persze mögötte van a súlyos lelki teherté­tel, amitől szabadulni akar. „Szeretném, ha a családom megnyugodna, és elhin­né nekem, hogy nem vagyok gyilkos.” Amit elmond - kivéve a grazi bankszám­la történet - hihető. Az ügyben feltárt objektív adatok, továbbá a gyilkosság vég­rehajtásával kapcsolatosan már részletesen kifejtett, - a tényállást érintő - kriti­ka alátámasztja Kóczán nyilatkozatát. Az általa elmondottak feloldják mindazo­kat az ellentmondásokat, amelyek a Fővárosi Bíróság ítéletének tényállásban feloldhatatlanul fennállnak. A nagybátyjához szóló hívás a zsidai helyszínre va­ló irányítást támasztja alá, s az oktalan és elfogadhatatlan irányváltás természet­szerűen kiesik. Megerősödik viszont a Pukhelyszer felől mozgó fény és az árny­alakok léte, akik a támadók csoportjához tartoztak. 40^ Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (továbbiakban ÁBTL) IV—145732 Kör­nyezettanulmány P. 12-242/1959 Vas megyei Rendőrfókapitányság Politikai Nyomozó Osztály Szentgotthárdi kirendeltsége. 469 Uo. 470 B.XVI.4017/1971 /2 471 Vasvármegye 1990. december 16. id. cikk. 141

Next

/
Thumbnails
Contents