Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

2. rész: A Brenner-ügy a hatóságok előtt - III. Fejezet. A perek

„irányt változtatva a völgyben lévő lápos területen keresztül elindultak most már Zsida irányába.”404 így jutnak el a támadás színhelyére. Emberek mozgását látták mások is az éjszakai órában. H. János tanú fél 1 és háromnegyed 1 táján az udvaráról látta: fény megy a Pukhelyszer felé. „A völgy­ben eltűnik a fény” - vallotta405. További tanúk : N. László, V. György és H. Je­nő szentgotthárdi lakosok - akik a selyemgyárban voltak bálban - fél 1 tájban indultak rábakethelyi lakásukra. „Amikor a szentgotthárdi futball pályához ér­tek, amely egy dombos magaslaton van, beláttak egészen Rábakethelyig, sőt Zsida községig. Ekkor a Pukhelyszer irányába, Zsida község felé haladva im­bolygó lámpa fényét látták mindhárman, homályosan sötétben imbolygó alako­kat is láttak mozogni, de nem tudták megállapítani, hogy a lámpa fényénél hány ember haladt.”406 A három tanú az ítélet szerint akkor látta a lámpa fényét ami­kor a vádlott és a sértett a domb tetejére ért Zsida felé haladva.407 Egy másik igen figyelemre méltó adat M. Ferenc és N. Imre nyomozati val­lomásából származik. Ok két személy látott két lámpával a misééit táján408. Ez az adat a későbbiekben eltűnik az ítéletekből! Nem illik ugyanis a képbe, ponto­sabban a legendába. Ha az útvonalakat és az észlelt mozgásokat megpróbáljuk összerakni koránt sem két embernek egy lámpával való mozgása bizonyosodik. A N. Imre, V. György, H. János vallomással foglalkozó értékelésnél megjelenő imbolygó ala­kok mozgása, amelyről nem tudták megállapítani hány személyt látnak, aligha két ember mozgására utal. Azt ugyanis, hogy egy vagy két ember mozog még jól el lehet különíteni sötétben is, ha egyáltalán lehet észlelni a mozgást. A fen­ti fogalmazás sokkal inkább kettőnél több ember mozgására utal. S hogy nem csak a sértett és a vádlott volt jelen abban a végzetes órában a helyszínen, utal a két lámpa fényénél haladó két személy, akik nem lehettek a vádlott és a sértett, ők ugyanis minden variáció szerint egy lámpával haladtak. A személyek mozgására vonatkozó zavaros adatok - fel nem oldott - el­lentétek mellett az elkövetésre is több és nem kevéssé zavaros „tényállás” született. 404 Uo. 405 **** p.9. 406 **** p.9-10 407 Uo. 408 **** p. 18. 121

Next

/
Thumbnails
Contents