Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)

Bevezető

perek világában. Ekkor válik érthetővé, hogy a bírósági eljárások a kommunista hatalom kezében nem azonosak azzal, amit ez a jogállamban jelent: törekvés az igaz tényállás felderítésére és a megfelelő jogi jogkövetkezmények kimondására. A kommunista állam - mint látni fogjuk - a pereket gyakran használta politikai céljai elérésére, ide értve megtörtént bűntettek leplezését is.

A periratok forráskritikája gyakran csak akkor vezet megnyugtató eredményre, ha megvannak a perhez kapcsolódó párthatározatok (esetleg jegyzőkönyvek és a határozatok végrehajtásáról szóló jelentések), valamint a titkosszolgálati anyagok is. Ezekből derül ki ugyanis, hogy a per valójában milyen célt szolgál. Ez nem csak az ötvenes évekre igaz, de a későbbi évtizedekben is gyakorlat volt. így Bálint Sándor7 a világhírű néprajztudós ellen izgatás büntette miatt 1965. október 21-én hoztak marasztaló ítéletet. A tényállás szerint egy nyugati útja alkalmával a kommunista rendszert bíráló kiadványokat hozott magával és azt néhány barátjának kölcsön adta. Csak ha átvizsgáljuk a több folyóméternyi titkosszolgálati anyagot, derül ki, hogy az egykor Barankovics-párti képviselőt közéleti színrelépésétől figyelték, beszélgetéseit lehallgatták, ügynökökkel vették körül, hogy gondolatvilágát megismerjék. S mert úgy ítélték meg, hogy Bálint Sándor továbbra is kereszténydemokrata meggyőződésű, így ki akarták szorítani az egyetemről és a tudományos közéletből. Erre találták alkalmazhatónak a pert, amelyből minderről szó sem esik.

7 Bálint Sándor (1904 - 1980) szegedi egyetem nemzetközi hírű néprajztudósa azoknak a rendkívül szegény sorsú, ám nagy tehetséggel és szorgalommal megáldott parasztgyerekek egyike volt, akik a század első évtizedeiben egyházi segítséggel eljutottak a tudomány legmagasabb csúcsaira. Bálint Sándor négy polgári után különbözeti vizsgával került a szegedi piaristák gimnáziumába. 1922-ben iratkozott be a Szegedre települt Tudományegyetemre. Bölcsészdoktori értekezését Szilády Áron pályája címmel 1926-ban írta. Az induló Alföld-kutató mozgalom kapcsán 1929-ben hívta fel a közélet figyelmét a népi vallásosság szóbeli és tárgyi kincseire. Szegedi kis kalendárium (1930, 1931) és Szeged népe (1933) című müveiben feldolgozta az alsóvárosi népdalkincset. Legnagyobb munkájának, a Népünk ünnepeinek (1938) anyagát egész életén át bővítette, és halála előtt három vaskos kötetben (Karácsony, húsvét, pünkösd, 1973; Ünnepi kalendárium, 1977) adta ki. 1934-ben a Szegedi Tudományegyetem magántanára lett. 1938-tól a tanárképző főiskolán pedagógus nemzedékeket tanított a szülőföld ismeretére. 1945- ben a keresztény demokrata párt szegedi vezetője volt, majd 1948-ban visszavonult a politikai élettől. 1947-ben az újra felállított Néprajz Tanszék tanszékvezetőjévé nevezte ki Ortutay Gyula miniszter. 1950-1956 között eltávolították a katedráról, az egyetemi könyvtárba helyezték át. 1957-től 1965-ig, nyugdíjazásáig ismét taníthatott. Egyik legjelentősebb munkája is ekkor jelent meg: a Szegedi szótár 1957-ben, nem csak tájszavak gyűjteménye, a szegedi népélet enciklopédiája. Az a tény, hogy Szegeden egy professzor - aki katolikus hitét mélyen megéli - a népi vallásosság témakörével foglalkozik, kihívta a pártállami idők kegyetlen erőszakszervezetének figyelmét: mindezt gyanús tevékenységnek nyilvánították. A professzort e dolog következményeként (1959 és 1964 között) ügynökökkel figyeltették, telefonját lehallgatták, és többször (titkosan) átkutatták lakását, naplóját ellopták. III/III-as dossziéjának neve Fellazítok, majd Utazók volt, melyből ellene koncepciós pert kreáltak. 1965. október 23-án jogerőre emelkedett bírósági