Horváth József - Molnár László (szerk.): Kunc Adolf emlékére. Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmából (Szombathely, 1993)
ELŐADÁSOK - Victor András: Rejtett „pedagógiai” hatások
lünk is igen sokszor mondták már saját gyerekeiknek, unokáiknak stb. Szándékosan választottam két olyan mondást, amely egészségtelen szokást szorgalmaz, mert így még jobban szembeötlő, hogy lelkünk mélyén lévő, rejtett pedagógiai hatásrendszer működéséről van szó. Az első mondat az evés sebességét tételezi értéknek, s azt a gyereket állítja példának, aki gyorsabban nyeldekli a falatokat, mint a többi. Persze, tudjuk, hogy ennek az „angyaT-játéknak az a szülői szándék van a hátterében, hogy a gyerekek evés közben lehetőleg ne mással foglalkozzanak, hanem magával az evéssel. Ez azonban nem változtat azon, hogy pozitív dolognak állítja be a gyors evést, pedig arról minden táplálkozástani könyv megírja, hogy egészségtelen. Lehet, hogy ésszel a szülő is tudja, hogy igen fontos a falatokat alaposan megrágni; „reflexeiben” azonban még működik a szokás, hiszen már kicsiny gyermekkora óta ebben az „angyaT’-játékban él. A második mondat azt a gyermeket dicséri meg, aki nem hagy egyetlen falatot sem a tányérján, hanem mind megeszi, ami előtte van. Persze-persze; ennek is tudjuk-értjük a hátterét: a játék felé kacsintó gyereket a szülő ezzel a dicsérettel szeretné még visszatartani a tányér mellett. Szeretné beleépíteni a gyerekbe azt az erkölcsi szabályt, hogy amíg eszünk, addig nem foglalkozunk mással. S az is ezen szokás mögött van, hogy az ételnek értéke van; nem lehet azt csak úgy otthagyni „szemétbe valódnak. Ez mind érthető. Azt is tudnunk kell azonban, hogy ez a „mind megette” című érték-tételezés szintén egészségtelen táplálkozási szokás alapja. Vizsgálatokból kiderül, hogy normális testtömegű és kövér emberek között van egy lényeges attitűd-különbség az előttük lévő tányérral kapcsolatban. Az egészséges testtömegű emberek időnként otthagynak egy-egy falatot a tányéron, hiszen ők addig esznek, amíg a szervezetük azt „biológiailag” kívánja. Ez a kövérekkel soha sem fordul elő; ők mindig mindent megesznek, ami a tányérjukon van. Leegyszerűsítve a helyzetet: az egészségesek annyit esznek, amennyi szükséges, a kövérek pedig annyit, amennyit látnak. A fentebb kifogásolt „Milyen aranyos! Mind megette!” jellegű dicséret egyértelműen a kövér emberek táplálkozási attitűdjét erősíü meg. Mégis működik bennünk, mert annyira megszoktuk. (A gazdik gyakran még a kutyájukat is akkor dicsérik meg, ha mindent megettek a tányérjukról. Meg is látszik a kutyákon!) 7. Televízió A tévé jó és rossz nevelőhatásáról már sokan sokfélét írtak. Én itt most csak egyetlen - negatív - aspektusát szeretném kiemelni a gyakori tévé-nézésnek. Ez pedig azon a döntő különbségen alapul, hogy míg a normális kommunikáció kétirányú, addig a tévé csak egyirányú. Ülök valakivel „szemben”, ő beszél „hozzám”, de nekem nincs szerepem ebben a kommunikációs helyzetben, legfeljebb az, hogy odafigyelek vagy sem. Nincs lehetőségem arra, hogy ha valamit nem értek, akkor azt visszajelezzem a beszélőnek akár metekommunikatíve, akár direkt 77
