Horváth József - Molnár László (szerk.): Kunc Adolf emlékére. Emlékkönyv Kunc Adolf premontrei prépost születésének 150. évfordulója alkalmából (Szombathely, 1993)
ELŐADÁSOK - Fizika Vargha Magdolna: És mégis forog a Föld. A Foucault-inga története
A számoszi Arisztarkhosz elképzelései, aki Plutarkhosz „Arc a holdtányérban” című könyvében olvasható párbeszéd tanúsága szerint „azért, hogy megmentse a jelenségeket feltételezte, hogy az égbolt mozdulatlan marad, és a Föld egy ferde kör mentén mozog, miközben saját tengelye körül is forog...” több mint 2000 évesek a Pantheon-béli események idején. Kopernikusz könyve az 1543-ban megjelent híres „de Revolutionibus...” 308 éves, Galilei „Dialogo...”-ja, amelyben a két világrendszer, a ptolemaioszi és a kopernikuszi vetélkedik egymással, 219 éves. Mi lehet az oka, hogy ezt a mindennapi tapasztalatainkkal zavarbaejtű módon szembenálló tézist, mely szerint egy gyorsan forgó golyóbison élünk, amely eközben még a Napot is kerülgeti, az emberiségnek újra meg újra birtokba kell vennie? Kopernikusz elképzelései nem voltak újak saját korában sem, de ó nem sajnálta a fáradságot, hogy ezeket rendszerré dolgozza ki, melynek két vonzó tulajdonsága is volt kortársai számára. Az eredeti elképzelés, miszerint a bolygók szabályos körpályán, egyenletes sebességgel keringenek a világ közepe, a fénylő Nap körül, szabályos gömbalakjuk van, és saját tengelyük körül is forognak, rendkívül egyszerű és szép volt. A részletesen kidolgozott változatra - amely a „de Revolutionibus” táblázataiban megjelenik - ez már sokkal kevésbé igaz, mivel a tapasztalatokkal való egyezés kényszere miatt Kopernikusz éppúgy segédköröket volt kénytelen felvenni - számszerint harminckettőt - mint Ptolemaiosz. De táblázatai az asztrológiai számításokhoz mégis könnyebben voltak használhatóak elődeiénél. „Itt újra el kell mondanunk, az égi testek mozgása körmozgás. Nyilvánvaló, hogy a gömb sajátmozgása az önmaga körüli forgás, mivel ezáltal azonos teljes mértékben önmagával, ez fejezi ki saját formáját, amelynek sem eleje, sem vége és egyiket a másikától nem lehet megkülönböztetni.” - írja Kopernikusz könyvében. Megfontolásai tehát esztétikai-geometriai jellegűek. Galilei másképp érvel. Számára kézzelfogható, szemmellátható bizonyítékok léteznek. Galilei - ahogy ezt az 1613-ban megjelent „Istoria e dimonstazioni intorno alie macchie solari e loro accidenti” (A napfoltok felfedezésének története és létezésük bizonyítékai) c. könyvében leírja, megfigyelte, hogy a Nap közepén lévő napfoltok gyorsabban mozognak. Ezt avval magyarázta, hogy a Nap önmaga körül forog. Miért ne tehetné meg ezt a Föld is, amint Kopernikusz mondja, kérdezi Galilei. Következtetése tehát analógián alapul. Ezek a bizonyítási eljárások a XIX. században már nem elégségesek. Szükség volna valami olyan földi jelenségre, amely a Föld forgásából ered, mérhető és az előzetes számolásokkal összevethető. Legkézenfekvőbbnek a szabadesés vizsgálata tűnt. Kezdetben a kopernikuszi rendszer ellenzőinek is ez volt a legfőbb érve, hiszen - okoskodtak - ha a Föld 105