Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Részletek Palágyi Andrea nővér naplójából

tona, és bekötötte vele a szememet, úgy vezetett tovább. Most fognak agyonlőni a ház falához állítva - cikázott át agyamon a régen olvasott háborús történetek emléke. De nem így történt. Most már előrebilincselt kezekkel, bekötött szemmel egy lépcsőhöz vezettek. Beléptünk a házba, leültettek, érzésem szerint egy lóca végére. Halálos csönd volt, semmit sem láttam. Egyszerre egy nő hangosan jajgatni kezdett. Megrémültem, de hamarosan kiderült a katonák és a nő beszélgetéséből, hogy az utóbbinak a lába nagyon fáj, úgy látszik, megfagyott a hoszszú gyaloglás alatt. így sejteni kezdtem, hogy a határ felé induló csoportunkból másokat is a kis házba hoztak.

Csendben ültem, találgatva, mi következik. Nemsokára bevezettek egy másik szobába. Itt, még mindig bekötött szemmel, el kellett mondanom személyi adataimat. Visszakísértek a lócához. A második kihallgatásnál levehettem a kötést a szememről. Most már azt kérdezték, milyen úton kerültem Budapestről a határra, majd egy mellékszobában megmotoztak. A kihallgatás többször megismétlődött a nap folyamán. Késő délután lehetett, amikor az őr megengedte, hogy végleg levegyem a kendőt a szememről. Utitársaim közül az egyik aszszony ült ott a fiával és a két kisleány az édesanyjukkal. Beszélnünk nem volt szabad. Az egyik határőr megszánt bennünket és sorban mindnyájunknak odaadta zsebfésűjét, hogy hozzuk rendbe hajunkat, miután a bilincseket levette kezünkről. Egy csajkába meleg levest készítettek és sorban kínáltak mindnyájunkat. Nagy nehezen lenyeltünk két-három kanál levest, de egyikünknek sem volt étvágya. Közben elkészítették kihallgatásunkról a jegyzőkönyveket, majd ezek aláírása után megengedték, hogy végigfeküdjünk a lócákon és aludjunk.

— 257 —