Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Menekült a saját hazájában

kozni, a kormány tagjai elmenekültek a jugoszláv követségre. A zűrzavarban a miniszterelnök a bíborost is felszólította, hogy keressen magának menedéket. Mikor Mindszenty tanácstalanul megkérdezte, hogy hová is mehetne, Nagy Imre a közelben lévő amerikai követséget ajánlotta, és nyomban intézkedett is, hogy a prímást a szovjet tankok között szabadságharcosok kísérjék el odáig.

A követségre való bebocsátásra mintegy húsz percig kellett várni, ugyanis ennyi idő alatt érkezett meg Washingtonból a válasz, hogy az elnök politikai menedékjogot adott a magyar bíboros prímásnak. Három nap múlva a követségről küldte Mindszenty Eisenhower elnöknek az alábbi sorokat: „Mint a magyar szabadságharc hajótöröttje, az ön nagylelkűsége folytán fedélzetre jutottam. Vendég vagyok az önök követségén, ugyanakkor menekült a saját hazámban. Nem is kétséges, hogy vendégszeretetük a biztos haláltól mentett meg engem."2

A menedékjog valóban megmentette Mindszenty bíborost a haláltól, a további szenvedéstől, a fogságtól azonban nem. Nem az ellenség rabja volt ugyan, de fogoly volt, aki csak egy szűk ablakkeretből nézhette népe szenvedését és az Egyház hol nyílt, hol alattomos eszközökkel történő üldözését. És a vendégbarátság légköre sem volt mindig felhőtlen.

Kennedy és Hruscsov bécsi találkozása után bizonyos körök különböző diplomáciai fogásokkal és az időnként megélénkülő sajtóhadjárattal szerették volna a követség elhagyására bírni a bíborost. Szinte gombnyomásra mozgásba hozták a földgolyót átfogó propagandagépezetet, amely úgy állította be a bíborost, mint „makacs és elmaradott, máskor halálosan beteg és orvosai tanácsának is ellenszegülő, megöregedett és népe által teljesen elfeledett főpapot". Természetesen azt is re— 242 —