Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Egy gyermekkori emlék

Aztán egy vastag füzetet vett elő az íróasztala fiókjából, és feljegyezte az adataimat. Mikor elbúcsúztunk, úgy éreztem, elégedett volt velem.

Üde, illatos réteken át sétáltunk édesanyámmal hazafelé. Jó ideig csak mentünk egymás mellett némán. Összefolyt bennem a sok, hirtelen jött élmény. Képzeletben többször is felidéztem az irodai jelenetet, és egyre biztosabb voltam abban, hogy Mindszenty plébánosnak tetszett, hogy azonnal mondtam a nándorfehérvári csatát és tudtam az évszámot is. A másik hőst, Kapisztrán Szent Jánost is meg tudtam volna nevezni, ha kérdezi. Csak az zavart, hogy nem dicsért meg.

Kis idő múlva egy széles árok felett átívelő deszkahídhoz értünk. Édesanyám megállt, megfogta a kezemet és úgy vezetett át a keskeny pallón. A túlsó parton sem engedte el a kezemet, és mintha magának mondaná, megszólalt:- Okosan viselkedtél a plébánián. Jól és szerényen feleltél. Úgy láttam, hogy Mindszenty plébános elégedett volt veled.

Egy ideig hallgattam, s csak azután jegyeztem meg:- De hát akkor miért nem mondott legalább annyit, hogy jól van.

Édesanyám észrevette, hogy foglalkoztat a kérdés, és magyarázni kezdte, hogy Mindszenty plébánostól már az is dicséretnek számít, ha valamit nem kifogásol, ő ugyanis olyan ember, aki azonnal kijavít minden hibát.- Látod, ha hibáztál volna, biztosan kijavított volna - tette hozzá anyám megnyugtató hangon.

Megint elgondolkoztam, és így szóltam:- Nem nehéz megmondani, hogy mikor volt a nándorfehérvári csata. Ezt bárki tudta volna, aki tanult történelmet. Talán azért nem mondta Mindszenty plébános, hogy jól van, jól tudod.

— 22 —