Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Kétszer voltam halálomon

Mecsekben, a Zengő alatt épült. A tiszta levegő, a gyönyörű táj, az erdő és a virágok mind gyógyító hatással voltak a sötét börtöncellából és a nagyváros kőrengetegéből érkező beteg megviselt szervezetére. Naponta járt ki hozzá Pécsről egy fiatal orvos, aki gondosan kezelte és büszke volt arra, hogy tudását és tehetségét éppen Mindszenty bíboros egészségének helyreállításával mutathatja meg. Meggyőződéses marxista volt, aki gyakran nyilatkozott a bíboros előtt is arról, hogy nem az Isten segítsége, hanem az ő orvosi tudása adja vissza egészségét. A büszke, becsvágyó fiatal orvosnak valóban sikerült Mindszenty prímást talpra állítania a nyár folyamán, úgyhogy egy év múlva egészségesen került ki a kommunisták fogságából, ahol élete állandó veszélyben forgott. Nem kétséges, hogy a Gondviselés különös oltalma tartotta életben. Csodás gyógyulásával a Mindenható megmutatta az elpogányosodó világnak, hogyan őrködik gondviselésével az igazak sorsa felett.

Édesanyja július 26-án látogathatta meg Püspökszentlászlón. Találkozásuk után örömmel értesített, hogy az első tíz nap után szépen javult fia állapota. Többek között ezeket írta:

„Jól találtam szegény fiamat, ha sovány is, de egészséges. Frissen mozog, jó étvággyal eszik. Sokat lehettünk együtt teljesen zavartalanul. Végre minden családi ügyet is megbeszélhettünk. Kérdezte szegény fiam, keltett-e, édesanyám, valami feltűnést az emberek között ez a hír rólam? Mondtam, bizony édes fiam, keltett. »De az nem igaz, édesanyám, hogy én kértem.«

Ebéd után hívott: Jöjjön, édesanyám, mutatok valamit. Hálószobájában az ablak között ott volt szépen elrendezve abból a süteményből, a hat almából, amit májusban vittem szegény fiamnak. Piskótaféle, zserbószelet, ilyesmi volt. Hiszen ez már nem is lehet jó, édes fiam! - mondtam. De bizony nagyon jó ez, édesanyám!

220