Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Kétszer voltam halálomon

Beadványában azt is kérte, hogy a húsvéti időre való tekin­tettel engedjenek be fiához egy gyóntató atyát. Ezt a kérését is teljesítették: Witz Béla budapesti helynököt vitték ki ugyan­azon a napon Vácra. Ahelynök hivatala a Központi Szeminári­um épületében volt, így hazaérkezése után alkalmam nyílt vele is találkozni. Arra a kérdésemre, hogy egészséges-e Mind­­szenty bíboros, azt válaszolta: A prímást igen jó egészségben és szellemi frissességben találtam. Délután sok ismerős keresett fel bennünket, és mindnyájan nagyon sajnáltuk, hogy Farkas ügyvéd hiányzott körünkből. Hogy miért tartóztatták le, senki sem tudta, de mivel Bozsik Pál plébánossal együtt vették őrizetbe, sejtettük, hogy újabb egyházellenes kirakatper készül. Két hónap múlva, amikor Grősz érseket is őrizetbe vették, május 15-én már nem volt előttünk kétséges, hogy Farkas Endre ügyvédet is az ő kirakatperében szerepeltetik. Erre a szerepre nyilván azért szemelték ki, mert Grősz érsek jó barátja és egyházmegyéjének jogtanácsosa volt. Együtt végezték a teo­lógiát annak idején a bécsi Pázmáneumban. Farkas Endre azonban a felszentelés előtt elhagyta az egyházi pályát, hogy jogi tanulmányokat végezhessen. Nyilván teológiai ismeretei­nek is köszönhette, hogy az ország egyik neves egyházjogá­szává vált. Grősz érsek perét azért rendezték, hogy megtörjék a püspöki kar papi békemozgalommal szemben tanúsított ellenállását. Harmincnyolc napig volt vizsgálati fogságban, ezalatt őt is akaratbénító eszközökkel fosztották meg szabad akaratától, mint annak idején Mindszenty bíborost. A kirakatper, amely­nek tárgyalásait június 22-28. között tartották, pontos mása volt a Mindszenty-pernek. Félig öntudatlan állapotban Grősz 208

Next

/
Thumbnails
Contents