Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
A „megegyezés"
A „megegyezés" Ahogy korábban említettem, a politikai rendőrség két éjszakai rajtaütéssel - 1950. június 9-én és június 18-án - mintegy kétezer szerzetest hurcolt el és zárt internálótáborokba. Éppen a bíboros édesanyja látogatását követő napokban vált nyilvánossá, hogy a kommunisták ezzel a kegyetlen intézkedésükkel akarják a püspöki kar tagjait az 1949-ben megszakadt Egyház és állam közti tárgyalások újrafelvételére kényszeríteni.1 A főpásztorok XII. Piusz parancsára szüntették be ezeket a kommunisták által kezdeményezett megbeszéléseket, és később sem voltak hajlandók tárgyalásokba bocsátkozni velük. A kormány természetesen csak azért akart megegyezni - és ezzel a püspökök is tisztában voltak -, hogy egyházpolitikai célkitűzéseit könnyebben hajthassa végre. Mindszenty bíboros bebörtönzése után a kommunistáknak nem kellett többé olyan nyílt és hatásos védekezéstől tartaniuk a püspöki kar részéről, amely kultúrharccá fajulhatott volna. A bebörtönzött prímás helyére a püspöki kar elnöki tisztségébe a rangidős kalocsai érsek, Grősz József lépett. Az új elnök a tömegekre épített nyílt ellenállás helyett a passzív rezisztenciát választotta. Ez békés természetével magyarázható, valójában azonban az is döntően közrejátszott egyházpolitikai magatartása kialakításában, hogy nem rendelkezett azzal a cselekvőképességgel és szervezőkészséggel, amellyel Mindszenty bíboros éveken keresztül sikeresen védte az Egyház jogait és a hitélet érdekeit. Mellette jelentős szerepet játszott a testületben Czapik Gyula egri érsek is, akinek a haladó katolikusok a diplomata jelzőt adták, és aki Grősz érsek bebörtönzése után került a püspöki 183
