Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A kirakatper

A világ felháborodását, melyet az emberi méltóság meggyalázása váltott ki, a kirakatper rendezői azzal szerették volna lecsillapítani, hogy a fő tárgyalás után három héttel megmutatták a bíborost Witz Béla budapesti érseki helynöknek, és 1949. február 23-án az édesanyjának is. Szinte nem is kétséges, hogy a közben elmúlt három hét volt szükséges ahhoz, hogy az akaratbénító eljárással kifárasztott bíboros ismét önmaga legyen.

Erzsébet nővér összefoglalta a bíboros édesanyjának első börtönben tett látogatását is.

„Mindszenti/ bíboros édesanyja csak az ítélethirdetés után tért viszsza újra Budapestre. Szegény nagyon bánatos volt, de némileg megnyugodott abban, hogy talán mégse ölik meg a fiát. Most csak egyetlen kívánsága volt, hogy minél előbb láthassa és beszélhessen vele, mivel újabb gyötrő aggodalom szállta meg: Fiát megfosztották értelmének és akaratának használatától s talán sose lesz többé egészséges.

Újra kezdődött a kilincselés hivatalról hivatalra. A Markó utcában, ahol a kirakatpert rendezték, közölték, hogy a prímás úr már nincs ott. Az Andrássy úton és az Igazságügyi Minisztériumban pedig csak annyit mondtak, nem tudják, hol van, s ezért arra se tudnak válaszolni, hogy ki illetékes az engedély megadására. Már három hét telt el a kirakatper után, amikor február 23-án Timár István igazságügyminiszteri államtitkár azt mondta, hogy egyedül Péter Gábor tud a bíboros úr jelenlegi tartózkodási helyéről és az engedély megadására is egyedül ő illetékes.

Természetesen azonnal siettünk Péter Gáborhoz. A fogadószobájában hosszan várakoztattak bennünket. Végre jött egy titkárnő, aki megkérdezte, mi járatban vagyunk. Aztán fogadta a bíboros úr anyját Péter Gábor, aki legelőször is azután érdeklődött, hogy kinek a tanául