Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XVII. Fej. Az Ur imádságának záradékáról

530 sirásom szavait.“ Midőn pedig Haul haragjától s boszujától félt, mily alázatosan és töredelmesen esedezett Isten segedelméért:r) „Isten! a te nevedben szabadíts meg engem, és a te erődben ítélj meg engem;“ és mégis ugyanazon zsoltárban vidáman és bizalommal hozzátevé:2) „íme; az Isten segít engem és az Ur oltalmazója lelkemnek.“ A ki tehát az imához folyamodik, hittel és reménynyel vértezve járuljon atyjához, az Istenhez s legkevésbé se kétkedjék, hogy, a mire szüksége van, megnyerheti. IV. Mily értelemben használtatik itt végül az „Amen“ szócska és a misében annak kimondása miért tartatik fönn a papnak'? Az Ur imádságának ezen utolsó szavában „Amen“ úgy szólván némi magvai foglaltatnak azon okoknak és gondolatok­nak, melyekről szólottunk. Ugyanis oly gyakori volt az Üdvözítő ajkain e zsidó szó, mikép tetszett a Szentléleknek, hogy Isten egyházában föntartassék; mely szónak némileg ez az értelme: „Tudd meg, hogy imád meghallgattatott;“ mert olyforma ér­telme van, mintha Isten válaszolna és jó reménynyel bocsátaná el azt, ki. a mit kivan, imádságával megnyerte. Ezen értel­mezést megerősítette Isten egyházának folytonos szokása, mely a szent miseáldozatban, midőn az Ur imádsága mondatik, nem az oltárszolgákra, — kiknek e szavakat: „szabadíts meg a gonosztól,“ mondaniok kell, — bízta az „Amen“ szócska kimondását, hanem magának az áldozópapnak tartotta fenn, ki, mint tolmács, Isten és az emberek között, felel a népnek, hogy Isten az imát meghallgatta. V. Miért mondja az „ Ament“ más imádságokban az oltár­szolga, ebben pedig az áldozópap ? De e szokás nem közös minden imával, minthogy t. i. a többiben a szolgák tiszte „Ament“ felelni; hanem az Űr imád­ságának tulajdon sajátsága. Mert más imákban csak beleegyezést és óhajtást jelent; ebben felelet, hogy Isten az imádkozó kéré­sét meghallgatta. VI. Az „Ámen" szó különféleképen magyaráztunk. Az „Amen“ szót különféleképen magyarázzák. A hetven ‘) 52. zolt. 3. 2) 6. V.

Next

/
Thumbnails
Contents