Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XII. Fej. A harmadik kérésről
és elcsábíttatva a „kívánságoktól, melyek1) tagjainkban harczolnak,“ újólag letérjünk az üdvösség útjáról. E veszélyre figyelmeztetett Krisztus Urunk ama szavakkal:2) „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísérteibe ne essetek; a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.“ X. A rossz kívánság, melyet tökéletesen kiirtani senki sem képes, még a meg igazultakban is megvan. Mert nem áll az embernek hatalmában, még annak sem. ki Isten kegyelme által megigazult, testi kívánságait úgy lecsillapítani, hogy azok soha többé föl ne támadjanak, mivel t. i. az Isten kegyelme, meggyógyítja ugyan a megigazultak lelkét, de nem testét is, melyről irta az apostol:3) „Mert tudom, hogy nem lakik énbennein, az az: testemben, a jó.“ Mert mihelyt az első ember az eredeti igazságot, mely, mint valamely fék, zabolázta kívánságait, elvesztő: az ész tovább nem birá azokat az engedelmességben úgy megtartani, hogy meg ne kívánják azokat, a mik az észszel is ellenkeznek. Azért írja az apostol, hogy a bűn, az az: a bűnnek élesztője, az ember ama részében lakik, értésünkre adván, hogy az nem ideiglenesen, vendégképen tér be hozzánk, hanem, inig élünk, mint testünknek lakosa, állandóan megmarad tagjaink hajlékában. Azért belső és külső elleneinktől szünet nélkül ostroinoltatva, könnyen beláthatjuk, hogy Istenhez kell segítségért folyamodnunk és kérnünk, hogy teljesedjék bennünk az ő akarata. Most már e kérés értelmét kell a füveknek kifejtenünk. XI. Mily értelemben vétetik e kérésben Isten akarata ? Mellőzvén itt sokat, a miket Isten akaratáról tudós férfiak hasznosan és bőven fejtegetnek, azt mondjuk, hogy itt az akarat az úgy nevezett akarat-nyilváilulás, vagyis a helyett vétetik, a mit Isten tennünk parancsolt vagy tiltott. Azért itt az akarat szó magában foglalja mindazt, a mi a mennyei boldogság elnyerésére tartozik, akár a hitre, akár pedig az erkölcsökre vonatkozik : végre mindazt, a mit Krisztus Urunk önmaga vagy egyháza által tennünk parancsol vagy tilt. Mely akaratról ekkép 480 ‘) Jak. 1, 14. a) Mát. 26, 41. 3) Rom. 7, 18.
