Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - X. Fej. Az Ur imádságának első kéréséről
466 VIII. Miképen szenteltetik meg Isten neve fokép a kath. egyház elismerése és tisztelete által? E kérés lényege főképen abban áll, hogy mindenek elismerjék és tiszteljék Jézus Krisztus legszentebb jegyesét és a mi anyánkat, az egyházat, melyben egyedül létezik azon bőséges és kiapadhatlan forrás a bűnök minden mocskainak letörlésére és kiengesztelésére, melyből az üdv és megszentelés minden szentsége merittetik, melyeken mint valami égi csatornán át ömlik belénk Istentől a megszentelésnek harmata és kenete; egyedül ahhoz és azokhoz, — kik ölében és kebelében vannak, — tartozik amaz isteni névnek segítségül hívása, mely egyedül „adatott az embereknek az ég alatt,1) melyben üdvözölnünk kell. IX. Mikép szennyezik he napjainkban a keresztények Isten nevét? Azonban a plébánosok különösen emeljék ki, hogy a jó fiúnak kötelessége nemcsak szóval kérni atyját, az Istent, hanem köteles tettel és cselekedettel is törekedni, hogy rajta az Isten nevének megszenteltetése látható legyen. Vajha ne találtatnának olyanok, kik, inig imával Isten nevének ezen megszenteltetését folytonosan kérik, cselekedeteikkel, a mennyiben rajtok áll, azt megsértik és beszennyezik; kiknek hibájából néha Isten maga is szidalmaz tátik. Ezek ellen mondja az apostol:2) Az Isten neve káromoltatik ti miattatok a pogányok között;“ és Ezekielnél3) olvassuk : „És eljutván a pogányok közé, kikhez mentenek, megfertőztették az én szent nevemet, mikor az mondatott felőlük: Ez az Ur népe és az ő földéről jöttek ki.“ Mert, a milyen azoknak élete és erkölcsei, kik a hitet vallják, a szerint szokott a tudatlan tömeg magáról a vallásról és a vallás szerzőjéről ítélni. Azért, a kik a fölvett keresztény vallás szerint élnek és annak szabálya szerint intézik imájukat cselekedeteiket, bő alkalmat nyújtanak másoknak a mennyei Atya nevét dicsérni s teljes tisztelettel és dicsőítéssel magasztalni. Mert nekünk maga az Ur tette kötelességünkké, hogy kitűnő erényes cselekedetekkel buzdítsuk az embereket Isten nevének dicsőítésére és magasztalására, midőn igy szól hozzánk az evangélistánál :4) „Úgy világoskodjék a ti *) *) Apóst. Csel. 4, 12. 2) Rom. 2, 24. 3) Ezek. 36, 20. 4) Mát. 5, 16.
