Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

ELSŐ RÉSZ. I. Fej. A hitről és az apostoli hitvallásról - IV. Fej. A harmadik ágazatról

46 a Szentieteknek a szeretetet tulajdonítja. És mivel az isteni meg­testesülés titka Istennek irántunk kiváló és végtelen jóságát bi­­zonvitja. ez okból e működés kiválólag a Szentléleknek tulaj­­domttatik. IV. Krisztus fogantatása nem ugyan egészen, de nagyobbrészt mégis természetfölötti módon történt. Ezen titokban, mint tudjuk, némelyek a természet rendén fölül, mások a természet ereje által eszközöltettek. Mert abban, hogy hisszük, hogy Krisztus teste a szűz anya legtisztább véré­ből képeztetett, az emberi természetet ismerjük el, mivel minden emberi test közös tulajdona, hogy az anya véréből képződik. A mi pedig mind a természet rendét, mind az emberi felfogást túlhaladja, hogy, mihelyt a boldogságos szűz az angyal szavain megnyugodván, monda:1) „íme az Ur szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint“, Krisztus szentséges teste azonnal megalakult s vele az eszes lélek egyesült és igy azonnal tökéle­tes Isten és tökéletes ember volt. Hogy pedig ez a Szentlélek­nek uj és csodálatos müve volt, azon senki sem kételkedhetik, minthogy a természet rendje szerint semmi test sem nyerhet emberi lelket a meghatározott időköz előtt. Ide járul még ama legnagyobb csodálatra méltó dolog, hogy, mihelyt a lélek a testtel egvesittetett, maga az istenség is egybeköttetett a test és lélekkel; tehát mihelyt a test képződött és a lélekkel egyesit­­tetett, a testtel és lélekkel az istenség is egyesült. Miből követ­kezik, hogy ugyanazon pillanatban tökéletes Isten és tökéletes ember lett és a legszentebb Szűz igazán s tulajdon értelemben mondatik Isten és ember anyjának, mivel ugyanazon pillanatban Istent és embert fogant méhében. Ezt pedig kijelenté neki az angyal, midőn monda:2) „íme méhedben fogansz és fiat szülsz és az ő nevét Jézusnak hívod; ez nagy leszen és a Magasság­beli Fiának fog hivatni“; és a következés bebizonyította, a mit Izaias megjövendölt:3) „íme a Szűz méhében fogan és fiat szül“. Ugyanezt Erzsébet is, midőn Szentlélekkel eltelve Isten Fiának fogantatását megérté, e szavakkal fejezte ki:4) „Horniét vagyon ez nekem, hogy az ón Uram anyja jöjjön hozzám“. Azonban valamint Krisztus teste a szeplőtelen Szűz legtisztább véréből, *) *) Luk. 1, 38. 2) Luk. 1, 31, 32. s) íz. 7, 14. 4) Luk. 1, 43.

Next

/
Thumbnails
Contents