Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - V. Fej. A penitencziatartás szentségéről
X tatnak az Urnák sz. Jánosnál előfordul« ama szavai:1) „A kiknek megbocsátjátok bűneiket, inegboesáttatnak nekik és a kiknek megtartjátok, meg vannak tartva“: mert bizonyos, hogy e szavak nem mindenkihez, hanem csak az apostolokhoz intéztettek. kiknek ezen tisztben az áldozópapok utódaik. Ez magából a dolog természetéből is következik: mert, mivel minden kegyelem, melyet e szentség által nyerünk Krisztustól, a főtől árad a tagokra : méltán azoknak kell azt Krisztus titokszerü testének, t. i. a híveknek kiszolgáltatni, kik egyedül bírnak hatalommal Krisztus valóságos testének megszentelésére, főkép, mivel a hívők épen a peniteneziatartás szentsége által lesznek alkalmasakká és méltókká az oltáriszentség vételére. Hogy mily lelkiismeretességgel tartatott fenn a legrégibb egyházban az elöljáróul rendelt papnak joghatósága, könnyen érthető a régi atyák határozataiból, melyek tiltják, hogy valamely püspök vagy pap másnak egyházkerületében valamely tisztet merészeljen teljesíteni azon egyházkerület elöljárójának, engedélye nélkül, vagy ha csak nagy szükség nem kényszeríti. Épen igy rendelkezett az apostol2) is, midőn Titusnak megparancsoló, hogy minden egyes városban papokat rendeljen, kik t. i. a híveket a tanítás és a szentségek mennyei eledelével táplálják és neveljék. LV. Szükség esetében minden pap műiden bűnöst föláldozhat. Ha azonban halál veszedelme állana be s a bűnösnek saját papja nem lehet jelen, nehogy valaki ily esetben elveszszen, a trienti sz. zsinat3) tanítása szerint az Isten egyházában mindig fennállott a tan, hogy ilyenkor minden papnak, akár milyen hatalommal bir is, szabad nemcsak mindennemű bűnt megbocsátani, hanem még a kiközösítés alól is feloldozni. L VI. Mily gyóntatóatyát vdlaszszon az, a kinek üdve szivén fekszik é A rendi és joghatósági hatalmon kívül, a melyek elkerülhetetlenül szükségesek, főkép tudomány, műveltség, továbbá okosság kívántatik meg e szentség kiszolgáltatójában: mert biró és orvos is egyszersmind. A mi az elsőt illeti kétségkívül erre ') Ján. 20. 23. 2) Tit. 1, 5. 8) 14. ül. 7. f. „A bánatról.“ 261
