Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - IV. Fej. Az oltáriszentségről
209 XXX. Eien titok fönsége bizonyltja a küzdő egyház nagy méltóságát. De valóban semmi sincs, a mi a jámborok örömét és lelki hasznát még növelhetné, midőn e legmagasztosabb szentség méltóságát szemlélik. Mert először is megértik, mily nagy az evangéliumi törvény tökéletessége, mely valósággal bírja azt, a mit a mózesi törvény idejében csak jelek és előképek ábrázoltak. Azért Istentől ihletve mondta sz. Dénes,1) hogy egyházunk középen áll a zsinagóga és a mennyei .Jerusalem között és azért mindkettőnek részese. S valóban soha sem csodálhatják a hivek eléggé az anyaszentegyháznak tökéletességét és az ő dicsőségének magasságát, minthogy közte s a mennyei boldogság között amint látszik csak egy fok létezik. Mert közös tulajdonunk a mennybeliekkel, hogy mindketten közöttünk bírjuk Krisztust, az Istenembert: de azon egy fokkal mégis különbözünk tőlük, hogy ők a jelenlevőnek boldog látását élvezik, mi a jelenlevőt és szemeink érzékétől mégis távollevőt, a szent titkok csodálandó leple alatt rejtezkedőt erős és állhatatos hittel imádjuk. Azonkívül a hivek e szentségben Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek legtökéletesebb szeretetét tapasztalják ; mert leginkább illett jóságához, hogy a természetet, melyet tőlünk vett, tőlünk soha el ne vonja, hanem, a mennyire lehet, köztünk lenni és velünk társalogni akarjon; úgy, hogy minden időben igaznak s tulajdon értelemben veendőnek tűnjék fel ama mondása:2) „Gyönyörűségem az emberek fiaival lenni“. XXXI. A csontok, idegele és a mi csak az ember tökéletességéhez tartozik, az istenséggel együtt itt valóságosan jelen vannak. Továbbá meg kell e helyen magyarázniok a lelkipásztoroknak, hogy nemcsak Krisztus valóságos teste s a mi csak a test valódi lényegéhez tartozik, úgymint: a csontok és idegek, hanem az egész Krisztus foglaltatik e szentségben. Tanitaniok kell pedig, hogy e szó Krisztus, neve az Isten és embernek, t. i. azon egy személynek, kiben az isteni és emberi természet egyesülve van. őzért mind a két lényeget és a mik a két lényeg következményei, az istenséget és az egész emberi természetet, mely a lélekből és a test minden részeiből s vérből is áll, magában 14 l) Sz. Dén. a sz. korai. 5. f. 2) Példab. 8, 31.
