Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - III. Fej. A bérmálás szentségéről
185 nevezetes Fábián pápa tanúsága szerint: igy tanította Üdvözítőnk az utolsó vacsorán, midőn a kxizma kószitésmódjára megtanította az apostolokat; ámbár az észből is meg lehet mutatni, miért kellett ennek igy történnie. Más szentségekben ugyanis többnyire úgy rendelte Krisztus azok anyagát, hogy azokat egyszersmind meg is szentelte; mert a vizet nemcsak anyagául rendelte a keresztségnek, midőn mondá:' ) „Ha ki ujonan nem születik vízből és Szentiélekből, be nem mehet Istennek országába“: hanem midőn önmaga megkereszteltetett, eszközölte, hogy a viz azután megszentelő erővel bírjon. Azért mondja aranyszáju sz. János:2) „A keresztvíz a hívek bűneit le nem moshatná, ha az Ur testének érintése által meg nem szenteltetett volna.“ Mivel tehát az Ur a bérmálás ez anyagát maga a gyakorlat és használat által nem szentelte meg: szükséges, hogy szent és vallásos imákkal szenteltessék meg; s nem is tartozhatik amaz elkészítés máshoz, mint a püspökhöz, ki e szentség rendes kiszolgálójává rendeltetett. XI. E szentség alakja. Meg kell ezenkívül magyarázni a másik részt is, melyből a szentség áll, az alakot t. i. és az igéket, melyek a szent megkenésnél használtatnak, és figyelmeztetni a híveket, hogy e szentség fölvételénél, különösen akkor, midőn azok kimondását hallják, lelkűkben jámborságra, hitre és vallásosságra buzduljanak, hogy semmi se szolgálhasson akadályul az égi kegyelemnek. A bérmálás alakja tehát e szavakból áll: „Én téged megjelellek a kereszt jelével, és megerősitlek az üdvösség kozmájával az Atyának és Fiúnak és Szentiéleknek nevében.“ Ha pedig az igazsághoz okot is keresünk, ugyanazt könnyű. bebizonyítani. Mert a szentség alakjának mindazt magában kell foglalnia, a mi magának a szentségnek természetét és lényegét kifejezi. XII. Mikép bizonyittatik be, hogy ez tökéletes alakja e szentségnek ? Leginkább e hármat kell a bérmálásban tekintetbe venni: az isteni hatalmat, mely, mint főok a szentségben működik; b Ján. 3, 5. 2) Aranysz. sz. Ján. 10. f. IV. szak. az átv.
