Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)

59 jól érvényesülnek (36. kép). Még erősebb lehetett ez a hatás akkor, midőn a főhajót még az ablakok felett lapos famennyezet fedte. A mai boltozat ugyanis 1901-ben készült a 17. századból való dongaboltozat helyett. A déli pillérsor és az egész déli fal ugyancsak teljesen a helyreállítás műve 1899—1900-ból. Minta­képül az északi fal és a részletformákhoz néhány, a bontáskor előkerült töredék szolgált. Egyedül a keleti pillér felett és a diadalív melletti sarokban lévő faloszlopokat lehetett a még meglévő régiek felhasználásával helyreállítani. Üj a főhajó egész berendezése is: a padok 1902-ben, a szószék 1902—-3-ban ké­szültek. A főhajó eredetileg nem állt teljes egészében nyitva a világi hívők előtt. A szentély előtti utolsó szakasza ugyanis már a szerzetesek számára fenntartott karhelyhez tartozott (1, a 4. képet!). A főhajó utolsó szakaszának a karhoz való csatolását a szerzetesek nagy száma tehette szükségessé. A konvent tagjainak pontos létszámát ugyan nem ismerjük. Az 1331-ből keltezett hamis oklevél 50 „presbyteri regulares"­­ről beszél. Ez a kerek szám mindenesetre jóindulatú túlzás lehet, mert az ország első bencés kolostorában, Pannonhalmán ugyancsak az Árpád­korban 40 volt az átlagos létszám (1233-ban pl. 27 szerzetes pap, 6 szerpap, 2 alszerpap és 3 fráter, összesen 38). Mivel az oklevél hamisítóinak nem lehetett közvetlen érdekük, hogy a múltra nézve aránytalanul nagynak tüntessék fel a kolostor szerzeteseinek számát, annyit legalább is valószínűnek tarthatunk, hogy Ják hazai viszonylatban a népesebb kolostorok közé tar­tozott. A szentélyszakasz a kari szolgálatot végző szerzeteseknek tehát csak egy részét fogadhatta be, és ezért szükség volt arra, hogy a hajó egy részét is, esetleg mint „minor chorus“-t, karhelynek rendezzék be. Ebből a célból a szentély előtti szakasz szintjét kb. egy lépcsőfokkal magasabbra emelték, mint azt az északi, még eredeti pillér keleti oldalán lévő oszlopok magasabb talapzata ma is mutatja. A karülések elhelyezése érdekében pedig ugyan­ennek és a vele szemben lévő déli pillérnek a hajó felé eső oldalán eredetileg nem volt oszlop. A karülések ugyanis az általános szokás szerint két sorban a hossztengellyel párhuzamosan sorakoztak és hátukkal a hajópillérekhez támaszkodtak. A hajó egy részében a szint felemelésére nálunk Harina nyújt példát. A karülések jobb elhelyezése érdekében egyes pillérek hajó felőli oszlopainak elhagyása vagy legalábbis gyámra helyezése már a 12. századtól előfordul mind a német román építészetben (Groningen, Lorsch), mind a francia gótikában (Noyon, Fécamp, Braine). Magyarországon Zsámbék és valószínűleg Aracs őrizte meg ennek az elrendezésnek nyomait. A főhajó építészeti szerkezetében a nyolcszögletes pillérek valószínűleg a vértesszentkereszti műhely motívumkincséből származnak (37. kép). Az oldalfalakon a mai boltozat heveder­íveit tartó féloszlopok, amelyek a főhajó felőli oldalon a pillér­hez illesztett oszlop fej lemezére támaszkodnak, a lébényi bencés és a türjei premontrei templom főhajójának támaszrendszerét követik. Az építészeti szerkezetnek ezeket a magyar alapelemeit a cisztercita ízű koragótika stílusában gazdagították. A nyolcszögletes pilléreket karcsú oszlopok veszik körül,

Next

/
Thumbnails
Contents