Bogyay Tamás: A jáki apátsági templom és a Szent Jakab-kápolna (Szombathely, 1943)
28 A szentélyszakasz északkeleti sarkánál emberalakú gyámkőre helyezett, Zsákmánya felett álló oroszlán a karosai templomról ismert, valószínűleg délolasz-dalmát eredetű kapudíszítő motívum tovább fejlesztése. Eredeti összefüggéséből kiszakítva, jelentése is megváltozott. Itt zsákmányt tart lábai közt, tehát a leo rugiens, a gonosz jelképe lehet, nem pedig a bűn fölött diadalmas jó princípiumé (Egyház, esetleg Krisztus), mint Karcsán. A görnyedő ember, mint gyámkő, azonban konvencionális motívumként megmaradt. A sárkányölő alak szokásos Szent György-értelmezése ellen szól a lovagi öltözet hiánya. A psychomachiák alakjai viszont a francia hatás alatt készült műveken, így pl. az esztergomi várkápolna oszlopfőjén is, nem egy esetben hordanak ilyen semleges öltözetet. Maga az egész beállítás (a sárkány az alak lábai alatt fetreng) a románkori Szent Míhály-képek típusát idézi emlékezetünkbe, ugyanezt a beállítást azonban délnyugatfranciaországi kapuk szobrászati díszítésében (Blasimon, Argenton-Chäteau, Aulnayde-Saintonge) a psychomachiáknál is alkalmazták. Az ülő férfi jobbjával ruhája nyakszegélyét, baljával pedig az ölében levő redőket fogja. Ezeknek a taglejtéseknek szellemi jelentőségük nincs, csak a figurát akarták velük gazdagabbá, mozgalmassá tenni. A többékevésbbé nyugodtan ülő vagy álló alak keretein belül ilyen tartalmilag indokolatlan, pusztán formai mozgalmasságra való törekvés jellemző saját1- sága a jáki szobrászok fiatalabb nemzedékének. 4. A főapszisz aránylag a legjobban megőrizte eredeti alakját. Az 1896—97-ben végzett helyreállításkor csak a rongált díszítéseket cserélték ki, elsősorban a koszorúpárkányt és a középső ablak oroszlánfiguráit. A koszorúpárkány megújításakor elég híven követhették a még jól kivehető eredeti mintát, a baloldali oroszlánt a lábai közt tartott fejjel együtt azonban már meglehetősen szabadon kellett kiegészíteni (14. kép). A főapszisz, mint a főoltár helye, a liturgia szempontjából az egész templomnak legfontosabb része. A második építési szakasz mesterei ennek a szellemi jelentőségnek megfelelően tudásuk legjavát igyekeztek adni, és ezért részben a felépítésben is, de főként a díszítésben igen nagy szerepet juttattak a mellékapsziszokon még csak mértékkel alkalmazott nyugatról származó új elemeknek. A főapszisz arányaival és magasra emelt ablakaival még a franciásan karcsú lébényi főapsziszt követi; függőleges oszloptagolása, a tagoló oszlopok késő román részletformáival (oszlopszékek, lábazatok, bimbós oszlopfők) együtt pedig a mellékapsziszokéval azonos. A vízszintes emeletosztó párkány viszont már a cisztercita koragótika stílusában készült, és az oszlopokat lombard módra körülölelő része szinte oszloptörzsgyűrűként hat. Közvetlenül alatta az alsó falsáv nehézkes tömörsége finom vakárkádsorral van fellazítva. Az ablakok emeletén a félköríves apsziszfal sok
