Emlékkönyv a szombathelyi r.k. püspöki elemi fiúiskola félévszázados jubileuma alkalmából 1872-1921. (Szombathely, 1921)

22 Az 1874-75. tanévben kapott az intézet tanítókara egy ol­vasó szobát. Ez iskolai év befejeztével távozott el tőlünk Honthy László, ki'két éven át igazgatója is volt intézetünknek. Kartársai szívélyes „Isten hozzád“-dal búcsúztak el tőle. O maga eltávozott, de egyik kedves, okos fiacskáját, Bélát, itt hagyta nálunk, kit aztán az egy­házmegye kitaníttatott s most mint paptársainak kiváló dísze tölti be a legnagyobb buzgalommal és szakavatottsággal a szá­mára kijelölt állomást. Az 1876/7. iskolai év elején Glázer Gyula kartársunknak édesatyja Zalaszentgróton elhalálozván, helyébe az ottani róm. kath. hitközség fiát, a mi kollegánkat hívta meg kántortanítónak, ki a meghívást el is fogadta s tőlünk 1876. november 1-jével vált meg. Eközben Kutassy Mihályt is Szőllősben rendes tanítónak megválasztották, egyszerre két állomás volt betöltendő iskolánknál. A 40 pályázónak a kérvényét püspök Öméltósága aztán a ta­nítóknak küldötte át, hogyha találnak közöttük ismerős, maguk közé való tanítót, válasszanak ki kettőt és terjesszék föl neki őket. A tanítótestület e kérvényeket átvizsgálván, Kerner József tatai és Rőthy László mosoni osztálytanítókat ajánlotta kinevezésre, amire az egyháztanács az ajánlottakat egyhangúlag megválasztotta. Ezen tanítási évben hozta be püspök úr Öméltósága a csipke­verés tanítását, melyet Vajda Berta és Vajda Krisztina úrhölgyek 4 éven keresztül minden díj nélkül voltak szívesek tanítani. Pálffy Laura k. a. 1877-ik évi febr. 20-án betegsége miatt szintén megvált intézetünktől s ettől fogva Hedvig nővére, ki már előbb is helyettesítette őt, lett utódává. Az 1877/8-iki iskolai év végén távozott el tőlünk Tornyos Gábor a novai plébániára, ki igen jó gyakorlati hitelemző volt, s 6 éven át fáradhatatlan szorgalommal csepegtette Üdvözítőnk sz. tanításának magvait kisdedeink szívébe. Utóda Magyarász Nándor szombathelyi káplán lett, ki két évig volt iskolánk növen­dékeinek szintén igen búzgó katechétája. A következő 1879/9-ik évben még egy háziipar ágat hono­sított meg iskolánkban megyéspüspök urunk Öméltósága t. i. a szalmafonást. Erre előbb egyik kitűnő növendékünk Fejes Etelka két évig, ezután pedig Neumann Mariska okleveles tanítónő, inté­zetünknek ugyancsak egykori növendéke tanította a felsőbb osz­tályok leánytanulóit. 1879. november 20-án a tanítókar feliratot intézett a megyés­püspök úrhoz, melyben az egyházmegyei róm. kath. tanítóegye-

Next

/
Thumbnails
Contents