Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
IV. Kismáriacell
IV. Kismáriacell 71 Fogadalmi kép. Villámcsapástól való megmenekülés 1767-es fogadalmi kép. Járványos megbetegedéseket ábrázolhat. A kép közepén piros kereszttel jelölt gyermekeket feltehetőleg már elragadta a halál Háromnegyed órán át küzdöttek a vízzel, s közben segítségért a kiscelli Szűzanyához fohászkodtak. Segítséget kaptak, sőt betegségükből is felgyógyultak. A képet 1830 körül két gyermekük hálából adományozta a templomnak.154 A mosonszentjánosi zarándokok 1869-ben szintén a vízbefulladástól menekültek meg.155 Látunk házba csapott villámot, amely az ott lakók között cikázik, szétszakadt főúri fogatot, amelyből elszabadultak a lovak, előtte a földön, élettelenül szolgák hevernek, a hintó utasai azonban sértetlenek (1754).156 Ábrázolnak ágyban fekvő betegeket, középen fejük fölött vörös kereszttel ábrázolt gyermekeket,157 akik fölött ott lebeg a kiscelli Szűzanya (1767). Egyik képen a kegyszobor előtt imádkozó anya és lánya (1831), a másikon barna ruhás, térdeplő, fejkendős asszony. Látunk állva imádkozó, kardot viselő nemesembert (1808), térdeplő, előkelő nemesi családot, ahol a jobb oldalon az apa mellett öt fiú, az anya mellett egy lány fohászkodik. Mindegyikük kezében ott a rózsafüzér (1747).158 Látjuk Magyarország egyetemes és legnagyobb védőszentjét, az ország patrónáját, a Boldogságos Szűz Máriát, Georg Krautsak felsőőri bőrműves mester és felesége 1750-es fogadalmi képét, amelyen szintén felfedezhetünk vörös keresztekkel megjelölt gyermekeket. A baldachin alatt ábrázolt kegyszobron aranyláncok és fogadalmi tárgyak függenek.159 1754-es fogadalmi kép. Balesetet szenvedett főúri hintó 154 Nagy 1996. 27. A kép. Továbbá: Mariazell és Magyarország. 2004. 350-351. 155 Nemes 1948. 58. Nagy 1996. 34. 156 In: Mariazell és Magyarország. 2004. 349. 157 Feltehetőleg járványos betegségben elhunytakról lehet szó. 158 In: Mariazell és Magyarország. 2004. 348. 159 A kép feltehetőleg az egyik korai dömölki szentkép alapján készülhetett. Nemesi viseletben van a család. A vörös keresztekkel jelölt gyermekek nyilván az elhunytakat jelzik. A sánccal körülvett fakápolna korai ábrázolását a festmény közepén találjuk. Mariazell és Magyarország. 2004. 348.