Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
II. A zarándoklat - búcsújárás mint a Mária-tisztelet megnyilvánulása
18 Kismáriacell A katolikus hit lényegéből fakadó, bibliai hivatkozásokra épülő Mária-tiszteletnek különböző, külső-belső formái alakultak ki. Megnyilvánulásai az imádságok, ünnepek, napok, hónapok, évek, fölajánlások, a szent liturgia, az egyéb formák között a skapuláré, a csodás érem, a képek, szobrok és a középkortól megszülető Mária-kegyhelyekre, a tisztelet kiváltságos helyeire vezető búcsújárás. „Amikor tehát elérkezett az idők teljessége, elküldte a Fiát, aki asszonytól született, hogy Isten gyermekeivé lehessünk.” (Gál 4,4-5) Isten kegyelme Szűz Máriát, Krisztus szentséges édesanyját minden angyal és ember fölé emelte. A legősibb koroktól fogva tisztelték Őt az egész keresztény egyházban. A tisztelet voltaképp a hívő ember meghajlása az Istenanya előtt, válasz szentségére, a megváltás titkában való részesedésére és az egyházban betöltött szerepére.1 Mivel a Mária-tisztelet sok félreértésre és vitára adott alkalmat, az egyház a kezdetektől fogva törekedett a kultusz bibliai, dogmatikai, krisztológiai, ekkleziológiai alapjainak a tisztázására. A Máriáról szóló hitigazságok legfontosabb forrása így a Szentírás, a szent hagyomány és az Anyaszentegyház mindenkori tanítóhivatala, de mindezek mellett a liturgikus, hivatalos imádságok sora is. Az egyház tanításának folyamatában megjelenő hittételek Máriáról a kezdetektől fogva összefüggnek a Krisztus személyéről való gondolkodással: az V. század közepéig tisztázódott Mária Istenszülő-szerepe, később az anyaságától elválaszthatatlan szüzességének és szentségének a kérdése, majd a XIX. és XX. században „végérvényesen meghatározott két dogma alkotja azt az egységet, amely az ő makula nélküli eredetét és dicsőséges végét - anyaságának központi tételéből származtatva - az üdvrendbe ágyazottan”2 fogalmazza meg. A legrégebbi Mária-dogmát az efezusi zsinat mondta ki 431-ben: Mária Isten anyja, Theotokosz. Mivel Jézusban az isteni és emberi természetet egyetlen személy, azaz Isten fogja egységbe, ezért Mária Isten Anyjának mondható,3 s ez az Istenanyaság minden teremtménynél kiválóbb méltóságot kölcsönöz Máriának,4 akinek jelentőségét mutatja, hogy a három isteni személlyel kapcsolatban miként említik meg. Mivel a Fiúistennel vérrokonságban van, ezért a másik két isteni személy rokona is: nevezik az Atyaisten jegyesének, a Szentlélek mátkájának, de erényei révén is mindenkinél közelebb áll Istenhez,5 azaz kitüntetett tiszteletet érdemel. A IV. században Szent Ágoston és Szent Epifanius szögezi le: mivel Isten kiválósága minőségileg más, mint a teremtményeké, ezért őt imádat (cultus latriae), a szenteket pedig tisztelet (cultus duliae) illeti meg. Mivel a szentek között a legkiválóbb a Boldogságos Szűz Mária, őt a legkiválóbb tisztelet (cultus hyperduliae) övezi. Tehát a Mária iránt tanúsított tiszteletünk nem közbülső fok az Isten iránti imádat és a szentek tisztelete között, hanem ez utóbbinak egy magasabb foka.6 Később a Theotokosz használatával kapcsolatban kétségek és ellenvetések merültek fel, ezért a III. Konstantinápolyi Zsinat (681) két kifejezéssel toldotta meg a dogmát: Mária valóban Isten anyja, tehát foganta, szülte, nevelte az Istent; és sajátos értelemben is Isten1 Gál 4,4; Mt 1-2; Lk 1-2; Jn 2, 1-11; 19,25 2 Török 2001. 19.21 3 Előd 1975.4. 4 Előd 1975. 6. 5 Előd 1975. 7. 6 Előd 1975.45-46
