Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban
VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban 171 sorsközösséget vállaló költő „máriás jegyű” életének a dokumentuma, hanem a magyarság Mária iránti tiszteletének is lírai megvallása. Ez a tisztelet vezeti a hívő magyarságot a Mária-kegyhelyekre, hogy a szenvedését megértő, a legnagyobb fájdalmat átélő Édesanyával, az égi Asszonnyal találkozzék. Ő a szószólója a népnek, közbenjáró szeretetének legékesebb bizonyítéka éppen a történelemben való megmaradásunk: az életmécsünk azért nem aludt ki, mert pisla lángját égi kezed óvta. A kiscelli kegyhely nemzeti szentéllyé, a magyarság mély máriás hitének élő, szép példájává lesz: nem dicsérte senki nevedet úgy, mint a Bakonyban a celli bucsusok... Most kell elmondanom, mit eddig még nem mondhattam el én, de lefutott a legszebb hullócsillag: már túljutottam életem delén. Elmondom hát, hogy zordon életemnek Te voltál mindig élő csillaga, titok voltál, az egyetlen öröm, a tiszta szerelem maga. A szőke méhek már neved dönögték gyermekkorom kék gyermekablakán, úgy tündököltél életem felett, mint jégvert kert felett a hold talán. Ezüst tükör volt arcod s benne néztem kis mongol arcomat naponta, hajadat Isten, a roppant Takács a felkelő nap aranyából fonta. Az ajkad, áttetsző szőlőszem: piros ékkő és lábaid alatt arany minden göröngy, a kisded Jézus úgy függ karjaidban, mint kagylóban a gyöngy. Sokat szenvedtem én és árva népem e baljós tájon egy évezred óta, az életmécsünk azért nem aludt ki, mert pisla lángját égi kezed óvta. A francia, a lengyel és a belga sok nagy bajában lábaidhoz csúszott, de nem dicsérte senki nevedet úgy, mint a Bakonyban a celli bucsusok... Mariazelli fából faragott, festett porcelánnal díszített búcsús emlék. XIX. század vége
