Szent Márton püspök 316-397. Halálának 1600. évfordulójára (Szombathely, 1996)

Mdrton-napi népszokások

A magyar néphit világa, a népszokások nagyrészt jeles napokhoz kötődnek. Ilyen - több szempontból is jeles nap - november 11-e, Márton napja.

Sok helyen a gazdasági év fontos állomása volt ez a nap. Ekkor hajtották be a jószágot az istállóba, ekkor számoltak el a pásztorok, s Márton-napkor kérdezte meg a gazda a pásztort, hogy marad-e jövőre is? Az elszámoláskor leadott járandóságot néhol Márton adójaként emlegették. A pásztoroknak Rábagyarmaton minden háztól Szent Márton-rétes járt, amelynek összeszedése újévig is eltartott.

A hosszúperesztegi gazdaasszony azonban azért sütött rétest Márton-napkor, hogy Szent Márton köpenyét kinyújtsa, s így a család ne nélkülözzön és másokon is segíteni tudjon.

1649-ben Nádasdy Ferenc utasítja pásztorait egy Vas megyei pásztorcéh-szabályzatban, hogy Szent Márton napján a régi szokásokat megtartsák ... „egy böcsületes személyt magok között bíróvá tenni és megesküdtetni” kötelesek.

Szent Mártont már a középkorban is a jószág védőszentjeként tisztelték. A Répce-vidéken élő hagyomány szerint disznóvész idején egy pásztor Szombathelyre jött Mártonhoz segítséget kérni. Álmában egy fehér nyírfaágat adott neki a püspök, hogy azzal vesszőzze meg az állatokat, s meggyógyulnak. Ez az eredete a vesszőzésnek nevezett, különösen a nyugati megyékben (Vas megyében Acsádon és Vépen) ismert népszokásnak. A pásztorok frissen vágott, zöld ággal - amely archaikus gonoszűző eszköz - végigjárták a falut, köszöntőt mondva:

„Elhoztam Szent Márton püspök vesszejét,

A szokást nem mi kezdtük, s nem mi végezzük,

Állataiknak annyi szaporodása legyen,

Ahány ága-boga van a vesszőnek.”

78