Balogh Albin: Szent Quirinus (Rákospalota, 1935)

sággal jobbkeze volt. Az ő feladata az igehirdetés és az anyagi ügyek intézése, főként a szegények és a betegek ellátása. E hivatalában különösen nagy körültekintéssel kellett eljárnia, nehogy a munka kerülésére adjon alkalmat, viszont hogy a tényleg rászorulóról kellően gondoskodjanak. Gondoskodnia kellett arról is, hogy az áldozat bemutatásához meg legyen minden fölszerelés, de arról is, hogy a hit tanítása rendben folyjék. Az istentiszteletek alkalmával ők olvasták föl az evangéliumot, sokszor ők mondták a prédikációt is. Természetes, hogy egy diákonus nem győzte a munkát, ezért egy-egy egyházközségben is többen voltak. Voltak helyetteseik is, az alszerpapok, akik a munka egy részére beosztva buzgólkodtak.

Nem közönséges érdemek kellettek tehát ahhoz, hogy valaki ilyen keresztény egyházközségben pap és még inkább püspök lehessen. Igaz, hogy egyik sem jutott vagyonhoz, világi méltósághoz, hatalomhoz, de annál félelmesebb, egyben magasztosabb volt a lelki hatalom, mellyel híveinek atyja, bírája, vezére lett: mindenkinek mindene, hogy mindenkit az üdvösségre vezéreljen. Hiszen, mint Szent Pál írta (Titushoz): A püspöknek, mint Isten sáfárának feddhetetlennek kell lennie, nem kevélynek, nem haragosnak . . . hanem vendégszeretőnek, jóakaratúnak, józannak, szentnek, önmegtartóztatónak . . . Mindenben te magad légy a jócselekedetek példaképe : a tanításban, a feddhetetlenségben, a komolyságban ; szavad legyen elgáncsolhatatlan, (Timóteus-30