Puskely Mária: Batthyány hercegorvos. Ősök, elődök, utódok körében (Szombathely, 2017)
Bevezető
7 nap múlva itt, a sírboltban, Ödön mellett kapott helyet. Utolsó betegségében már annak az örömének is kifejezést adott, hogy nemsokára találkozni fog elsőszülött fiával... 1951 márciusában természetesen ide hoztuk Édesanyánkat is. Ő kereken húsz évvel élte túl Apánkat. Hosszú és súlyos betegségben hunyt el. Éveken át nem tudott sem beszélni, sem írni. Amikor megkezdődtek a boldoggáavatásra irányuló hivatalos tanúkihallgatások, Apánk képét simogatva ajka csak egyetlen szót tudott megformálni: heilig, szent. - Egymás mellett pihennek Édesapánk apai nagyszülei, Batthyány II. József és felesége, Tarnóczy Antónia, valamint egyetlen fiuk, a mi nagyapánk és szent életű nagyanyánk: Batthyány III. József és Batthyány Lujza. Mi, gyerekek, csak felnőtt korunkban tudtuk meg, milyen családi tragédia árnyékolta be Édesapánk gyermek- és kamaszkorát... - Itt pihen Magyarország utolsó nemzeti nádora is - vezet tovább -, a díszes szarkofág pedig Batthyány-Strattmann Károly herceg hamvait rejti...» A polcokon sorakozó hamvvedrek egyikére mutatva: «Ebben az urnában Batthyány József hercegprímás szívét őrzik. Azt akarta, hogy legalább szíve családja körében nyugodjék.» «Van itt a kriptában egy számunkra is titokzatos rész. A koporsókról hiányzik az elhunytak neve, a kegyelet emlékjelei. De ezek a névtelen Batthyányak is a nagy család tagjai. Mert összetartozunk!» Az idős Batthyány Ferenccel később még Dunakilitin találkoztam, amikor a helybéli iskolát Dr. Batthyány-Strattmann László hercegről, a „szegények Orvosáról” nevezték el. Az ő viszontagságos sorsáról később fia, Bálint közölt részleteket. «Lilivel» Németúj váró tt, a vár alatt húzódó Clusius utcai otthonában beszélgettünk: olyan emlékeket sorjázott Édesapjukról és Édesanyjukról, saját gyermekkorukról, amelyek áttetsző fényben idézték elém a családapát és a szegények áldott orvosát. - Az özvegy Batthyány Lujza könnyed mosollyal beszélt boldog gyermekkorukról, Köpcsény hajdani tündér világáról. A falon történelmi elődöket ábrázoló festmények, családi fényképek; ebben a miliőben könnyű volt viszszapergetnie az időtálló emlékeket. «Mindnyájan Köpcsényben születtünk. Ödön, jómagam és Laci alkottuk a nagyok csoportját. Ödön bátyánk vitathatatlan fensőbbséggel parancsolt nekünk. Legszívesebben indiánosdit játszottunk. Ödön volt a törzsfőnök. Nyaranta a parkban tanyáztunk, de télen - ha nem szánkóztunk vagy korcsolyáztunk - beszorultunk a kastélyba. Nem egyszer megtörtént, hogy a nálunk járó vendégek indián sátrakat, húron fegyvereket találtak a szalonban. Édesapánk ilyenkor csak mosolygott. Nem lehetett elképzelni olyan előkelő vendéget, aki miatt kizökkentünk volna megszokott családi életünkből! - Ödön örökölte Édesapánk zenei talentumát, de nem tervezgetett, - mintha
