Puskely Mária: Batthyány hercegorvos. Ősök, elődök, utódok körében (Szombathely, 2017)
I. Dr. Batthyány-Strattmann László: Visszaemlékezés 1870-1929 - Korabeli irodalom (1870-1932)
78 Jan. 21. Sok beteg. Ebéd után meglátogattam a kórházépületet, amely tegnap óta sokat alakult. Este nagyon rossz híreket kaptunk Köpcsényről. Az újságokban a gyalázatos békeszerződés, a csehek egész Nyugat-Magyarországot az osztrákoknak akarják juttatni. Köpcsény első helyen szerepel a kommunista ligában. Isten segítsen minket! Jan. 29. Ödönnek ma volt az első harmonium és zongora órája. - Laci este 11-ig beszélt vele a zenéről. „A Herceg csak a háború és a kommunizmus után költözött át családjával Körmendre, és ekkor állította fel a várkastély melléképületeinek felhasználásával szemkórházát... Itt, Körmenden, bizonyos értelemben még családiasabbá vált orvosi tevékenysége, mert a rendelő a kastély főépületében volt elhelyezve. A körmendi vár attól kezdve, hogy a Herceg a hitbizományt átvette, valójában középület volt, nyitva mindenki számára. Százával jártak oda nemcsak szembetegek és nemcsak testi betegek, hanem az életnek nyomorékjai, akik itt mindig megértő orvost, atyát és nevelőt nyertek. - Az Ő szívében gyakorlatilag élt már a társadalombiztosító intézet.” (SIPOS Antal erdőtanácsos Tanúvallomásából) 1920. febr. 21. „ Wenn du noch einen Vater hasst, so danke Gott und sei zufrieden. ” „Bizony az is vagyok /elégedett/. És még hozzá milyen apám van! Ő nem zsarnok, nem rideg, parancsoló önkényúr, mint az sajnos néha megtörténik. De ő nem is az az apa, aki csak a maga dolgai után menve, a szó szoros értelmében gyermekeit elidegeníti magától, mint a modern apák 90%-a teszi. De viszont nem is azok közé tartozik, akiknek családjában mindenki teheti, amit akar, és senki sem teszi azt, amit más tőle esetleg várna. Az én apámban az összes tulajdonságok megvannak, amiket egy ideális, eszményi apában elképzelhetünk. Ő igazságos, de amellett jó, tudós és alázatos, szent de életrevaló, komoly és rendkívül vidám, nem találok szavakat... Mindegyikünk érzi, hogy benne nemcsak atyánkat, hanem legáldozatrakészebb, legönzetlenebb jóbarátunkat találjuk. Ha valakinek valami nehézsége van, ő megért, és mi is megértjük. Milyen szépek a pillanatok, amikor egészen kitárom lelkem és szívem mélyét annak, akiről tudom, hogy minden ügyemet úgy tekinti, mintha csak a sajátja lenne. De a költő hozzáteszi: „so danke Gott”, követem tanácsát. Ha az idő alatt - Isten adja, hogy hosszú legyen - ameddig még együtt vagyunk, élethossziglani hálával tartozom neki.
