Puskely Mária: Batthyány hercegorvos. Ősök, elődök, utódok körében (Szombathely, 2017)
Bevezető
11 két, a testvéreket, egy életre összekovácsolt. - Istenre vonatkoztatott mindent. Amikor kicsik voltunk, séta közben gyakran felhívta figyelmünket a természet csodáira: 'Mindezt a szépséget a jó Isten teremtette!' - A napot szentmisével kezdtük, ezen mindnyájan áldoztunk. Édesapám szívesen ministrált, vagy játszott a harmóniumon. A fiúk be voltak osztva a hét minden napjára; emlékszem, Karlit, a legkisebbet Édesapánk tanította meg ministrálni. Előfordult, hogy Karli a Confíteor-ban omnibus sanctis helyett autobus sanctis-1 mondott. Szentmise után Papi mindig közös hálaadást tartott az oratóriumban vagy dolgozószobájában. A mi délelőttünk tanulással telt, ő a kórházban dolgozott. Ebédkor ismét együtt volt a család. Apánk a fáradtságtól néha alig tudott enni. Különben is mértékletesen étkezett. - Cigaretta mindig volt nála, szívesen rágyújtott. Ödön halála után, mintegy folytatva elhunyt fia szeretetgyakorlatát, szombaton nem dohányzott. Nagyhéten sem. - Délután olykor rövid időre lepihent, utána sietett vissza a kórházba. Főképp az operált betegeket akarta naponta többször is látni. Szívesen végezte a kötözést is. Az este ismét a családé volt. Külön-külön foglalkozott mindegyikünkkel. Este közösen imádkoztuk a rózsafuzért. Erre az éppen ott tartózkodó vendégek is hivatalosak voltak. - Édesapánk soha nem volt tétlen. Dolgozott és imádkozott. Csak az imából meríthetett erőt ahhoz, hogy viszonylag gyönge fizikumával naponta 80-100 beteget lásson el, s ugyanakkor egészen a családé legyen. Azt hiszem, eljutott az Istennel való misztikus egyesülés fokára. Életének igazi titka Istenben van elrejtve. - Halála előtt néhány perccel még keresztet rajzolt homlokomra. Hiszem, hogy egész életemet végigkísérte Édesapám áldása.» Könnyes hallgatás után beszélt Édesanyjukról, akit ő ápolt hosszú éveken át. Budapest ostromát a város szívében, valahol a VIII. kerületi Horánszky utcában élték át... Emlékeiről, sajnos, nem vezetett Naplót - mint Lili és Blanka - de szavait, történeteit rám bízta... «Blanka» Kismartonba jött el a püspökségre. Szavai mellett hozta a legdrágábbat: könnyes szemmel adta kezembe a Tagebuch Édesapja utolsó betegségét és szent halálát szemtanúként megörökítő három vaskos kötetét, - amelyet egy az egyben le is másoltam. (Egy példánya az OSzK-ban!) Azóta valahol az unokák őrizhetik... A harmadik kötetből, idézve a múltat, felolvasott néhány mondatot, majd a január 22-i dátumig lapozott: ezen az oldalon egy nagy kereszt látható... Elhallgattunk. A napló becsukódott. Blanka szeméből a tizennyolc éves lány fájdalma tört elő, mikor ezt suttogta: «Gondolja, hogy találkozom még Vele valahol?»
