Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

A nyomozás

„Nem hagylak itt. Bekísérlek a rendőrségre, megvárlak, és itt fogok sétálni, amíg ki nem jössz.”

Bejelentkeztem az őrszobán, bemutatkoztam. Elkezdtek velem kiabálni: „Most kell magának idejönni? Már reggel nyolcra itt kellett volna lennie!”

Visszakérdeztem: „Mi lenne, ha most sem lennék itt? Nyugodtan ülhetnék még mindig Körmenden az állomáson. Azt mondták, hogy odajön értem az autó, azonban nem jött, azért gondoltam, hogy felülök a vonatra és eljövök vele.” Egymást kérdezték: „Hát nem ment el érte az autó?”

Ezután felkísért egy rendőr az emeletre, egy hosszú terembe, és leültettek. Ennek a végében nyílt egy ajtó, amin keresztül egy másik terembe lehetett jutni, ott szintén kihallgatás folyt.

Faggatni kezdtek: „Mióta ismeri a csuhást?” (Brenner János) Tíz rendőr volt ott, de mind civilben. Rettenetesen rondán, piszkosan beszéltek János atyáról.

Ezt mondtam nekik: „Szomorú, hogy arról, akit meggyilkoltak, így beszélnek.”

Előhozták a szerelmi ügyet. „Magának viszonya volt a csuhással!” Határozottan válaszoltam: „Ez nem igaz, ez szemen szedett hazugság, mert neki sem velem, sem mással nem volt viszonya, ebben biztos vagyok.” Megmutattam nekik a tenyerem, és ezt mondtam: „Ilyen szempontból úgy ismertem öt, mint a tenyeremet.”

Nem bántalmaztak, de a gumibotot megpörgették az orrom előtt, mondván: „Van nekünk más eszközünk is!” Bátran szóltam: „Agyon is verhetnek itt, de én mást nem tudok mondani, mert nem fogok hazudni a maguk kedvéért. Ez az igazság, mást nem tudok mondani, még akkor sem, ha halálra vernek.”

Csend lett, és ezt kérdezte valaki: „Tudja-e, hogy az éjjel meghalt a Kozma is? - Itt nálunk.”

Ez a bejelentés borzasztóan hatott. Nem tudom, mi játszódott le bennem, lehajtottam a fejemet, és mély kese-98