Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)
A kápláni évek
vonzotta az embereket. A szolgálatkészség, a szeretet, amiről ő nemcsak beszélt, hanem úgy is élt. Meg tudott állni beszélgetni az egyszerű, rongyos emberrel is. Az volt az ő főbűne: szerették a fiatalok, szerették az öregek, szerették a cigányok is. Nagyon sok embert szerzett meg a hitnek, az Egyháznak. Ő nem tudott elmenni ember mellett úgy, hogy meg ne állt volna, és akárcsak két szót ne szólt volna hozzá. Az az örökös kedves mosoly az arcán... Komolyan hirdette Isten Igéjét, tanúságot tett minden pillanatban a hitről. Jó volt nála gyónni, mert tudott adni útravalót. Nagyon jól egymásra talált a két ember, a plébános és a káplán. Kozma esperes úr is nagyon mély lelkületű ember volt. Kiegészítették egymást. Jó viszonyban voltak, esperes úr nagyon szerette és ő is viszont. Nem tudom elképzelni, hogy valaki haragudott volna rá.60 Az ifjú papnak mindezek ellenére már kápláni évei elején meggyűlt a baja az Államvédelemi Hatósággal. Az első esperesi gyűlésre való eljutás problémát jelentett számára, mivel a Rábakethelytől mintegy 10 km-re lévő Vasszentmihályra, a határsáv ezen részére nem volt érvényes belépési engedélye. Ezzel kapcsolatosan az alábbi levelet írta Murányi László kerületi esperes a szombathelyi Egyházmegyei Hatóságnak: A szentgotthárdi esperesi kerület az 1440/1955. számú egyházhatósági leirat értelmében folyó évi október hó 3- án tartja ez évi őszi koronagyülését Vasszentmihályon. A meghívó kiküldése után a kerületünk két új tagja arról értesít, hogy a koronagyűlésen nem tudnak részt venni, mert a határsávi beutazási igazolványuk csak Szentgotthárdra szól, és mikor a szentgotthárdi Államrendőrséghez fordultak, hogy engedélyt kapjanak a Korona “Fenyvesi Lászlóné Monek Emőke 2001. november 30-i vallomása. A továbbiakban idézett visszaemlékezések is ekkor készültek. 64
