Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Út a papság felé

csupa derű, csupa jószándék. Nem lehetett hozzá menni olyan gonddal, amelyben ne azonnal teljes szívvel, lélekkel segített volna bennünket. Ott volt köztünk, a mi tanulónkban, velünk lakott, együtt tanultunk vele.

Édesanyjára is emlékszem egy-egy látogatásból. Csodálatos, eleven, csak úgy égett és csupa figyelem a tekintete. Látszott, hogy jó helyről jött ez a három fiú, mert az édesanyjuk rendkívüli karizmás ember volt. Csak láttam, és egy-két szót váltottam vele, de mutatta azt, hogy a családi háttér nem közönséges volt Brenneréknél. Az a tény is jelzés értékű a család szellemét illetően, hogy mindhárom fiúból pap lett.

Hallatlanul tiszteltük és szerettük Jánost, fölnéztünk rá.

A tekintete mindig is fölfelé húz, valamiképpen előttünk és fölöttünk volt. A csupa mosoly arca, tekintete, a belőle áradó szeretet ki nem mosható belőlünk. Az évtizedek nem halványították el az embernek ezt az emlékét. Ha valakiről az ember egyáltalán pozitívumot tud mondani az életben, akkor az első helyen Brenner János áll.42

A tanév végén Brenner János mint duktor elbúcsúzott elsőévesektől. Ezt a beszédet intézte hozzájuk:

Minden más véleménnyel szemben Isten az embert szeretetre teremtette. Ez az otthona, boldogsága, de értékmérője is. Talaja pedig a közösség. Ezért gondolta Isten közösségi lénynek az embert, hogy az egyénisége megnyíljon mások felé, túljusson önmagán, és az emberek egymásra találjanak. így lesznek a háromszemélyü egy Isten képmásai.

Mi is egy évet töltöttünk együtt. Vajon ez milyen közösség, milyen találkozás volt? - Mert sokfajta találkozás van. Van a kereskedelemben találkozás; megkötik az üzletet,

42 Hrotkó Gézával 2001. november 29-i vallomása alapján. 54