Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Vázlat a magyar katolikus egyház üldözéséről (1945-1957)

átvették az irányítást. Magukhoz vették a hivatali pecséteket, a pénztárak és levéltárak kulcsait. A levelezést és az egyházmegye működését felügyelték, ellenőrizték és irányították. Engedélyük nélkül nem kereshették fel a főpásztort sem a lelkipásztorok, sem a hívek. A nép „bajszos püspököknek” nevezte el ezeket a személyeket, akik tulajdonképpen az ÁVH állományából kerültek ki. A pártközpont döntött az egyházpolitikai kérdésekben, azonban ezeknek a végrehajtása az ÁEH-ra tartozott. A Hivatal munkatársai kezdetektől fogva aktív munkát végeztek, felderítették, hogy kik rendelkeznek szerzetesi múlttal. A „sikeres munka” eredményeként a szemináriumokból az 1951/52-es tanév befejezése előtt elküldték azokat a kispapokat, akik valamilyen szerzetesrendből kerültek be az egyházmegyei szemináriumokba.

A totális ellenőrzés betetőzése az 1951. évi 20. számú törvényerejű rendelet volt, amely szabályozta a főkegyúri jogot: ezen túl a főbb tisztségeket-érsek, püspök, segédpüspök, apát, tartományfőnökcsak az Elnöki Tanács hozzájárulásával lehetett betölteni.28

A papi utánpótlás akadályozása érdekében megszüntették és összevonták a szemináriumokat, az egyetemekről leválasztották a teológiai karokat. 1952-re a korábbi 9 szerzetesrendi teológiai főiskolából mindössze három maradt, a 12 egyházmegyei szemináriumot pedig öt helyre - Eger, Esztergom, Győr, Nyíregyháza és Szeged-vonták össze. Ezek mellett-szigorú állami ellenőrzés alatt — működhetett a budapesti Központi Szeminárium és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemből kiemelt Katolikus Teológiai Akadémia.

Az ötvenes évek elején sem csökkent a letartóztatott és internált papok száma. Aki a fennálló rendszerrel szemben elmondta véleményét, azt hamarosan eltávolították állomáshelyéről, és vagy egy eldugott településre helyezték, vagy börtönbe, intemálótáborba került.

2,1 Szántó Konrád i.m.: 27. o. 26