Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Paptársak a vértanúról

ő, akit az Isten magához vett. Halálát az oktalanok elmúlásnak vélik, de ő már a békében van. Halála sokszoros termést hoz. Megmosta ruháját a Bárány vérében.

Kedves Testvérek! Az ember élete gyakran küszködés, még a szenteké is, lassú munkálkodás azon, hogy valamiképpen közelebb jussanak az eszményhez, Krisztushoz, akit maguk előtt látnak, aki őket szereti. De az élete végén az Isten majd mindenkinek a kezéből kiveszi a kormányt. Az élete végén teljesen tökéletessé csak az Isten tehet mindannyiunkat.

Szemléljük ezt a karinget, kedves Testvérek. Benne ott látjuk egy személynek, egy nemzetnek történelmét. Egy személynek és egy nemzetnek kínját és kínlódását, és ugyanakkor ott tündöklik benne az örök dicsőség, amelyet Isten mindannyiunknak szánt.

Zarándokok vagyunk, s mindez jel a számunkra. De mit jelez? Először is: a történelem szövetét néha átvérzi Krisztus fájdalma. A mi fájdal-munk is válhat Krisztus fájdalmának részévé. Mindazon kicsi és na-gyobb fájdalmak, amelyeket el kell viselnünk, Jézus Krisztus keresztfájához szegezhetők. És így már nem csupán a mi müvünk, bajunk, hanem áldozat, amelyet másokért felajánlhatunk. De egyszer eljön a húsvétvasámap a mi nagyszombatunkra is, egyszer eljön a megdicsőülés, amelyre vágyunk. Addig maradt, ha tehetjük, a bocsánatkérés mindazért, amit elkövettünk. Brenner János történetére tekintve meg kell állnunk a „bocsánatkérés” szónál. Mert azok, legyenek bár az élők, vagy legyenek a holtak között, akik ennek a halálnak a részesei voltak, még nem kértek bocsánatot. Könyörögjünk hát értük is. S még nem dicsőültek meg mindannyian, akik ennek a szenvedésnek a részesei voltak. Imádkozzunk, hogy el ne veszítsék reményüket, el ne veszítsék a hitet, hogy rájuk is Krisztus koronája vár.

Kedves Testvérek! Zarándokok vagyunk, célunk van s találkozunk valakivel, aki az életét Istennek ajándékozta. S aki zarándoklatra tér, minden lépésében hétköznapjainak a súlyát is hordozza. A hétköznapjaink imádság, munkás hétköznapok. Fehérvértanúságot élünk, ha életünket egészen Krisztusnak szenteljük.

165