Császár István - Soós Viktor Attila: Magyar Tarzícius. Brenner János élete és vértanúsága 1931-1957 (Szombathely, 2003)

Bevezető

B evezető

Századok során számos boldogot és szentet adott példaképül az Egyházban működő Lélek. Ők tanúskodnak arról, hogy Krisztus Egyháza szent, mert a Feltámadott Lelke élteti.

Egy-egy hivatalosan kinyilvánított szent megbecsülhetetlen erkölcsi értékgyarapodást jelent nemzetének életében - állapítja meg a kitűnő magyar hagiográfus, Balanyi György.

Egyúttal felteszi a kérdést is: miért van az, hogy nekünk magyaroknak, más nemzetekhez viszonyítva, olyan kevés az egyházilag elismert és hivatalosan kinyilvánított szentünk? Megállapítja, hogy a magyar középkor hitélet dolgában semmivel sem állott mögötte a nyugati nemzetek középkorának. Nálunk is nagyszámmal akadtak emberek, egyháziak és világiak, főrangúak és közrendüek, akik hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Szentekben nem volt hiány nálunk, csak az a baj, hogy ezek közül aránylag kevesen nyerték el a szentség hivatalos aureoláját. Ezek után kijelenti, hogy ez túlnyomó részben ami hibánkból történt, vétkes mulasztásunkból.

Egyik oknak hozza fel, hogy messze estünk a katolikus világ középpontjától. Ezt a hiányt a környezetnek kellett volna pótolni, ami nem történt meg. A magyar életszentség ui. mindvégig megőrizte individuális jellegét és sohasem vált kollektívvé olyan értelemben, mint az olasz. A magyar környezet sokszor pozitíve is gátolta a magyar életszentségnek kollektív jelleggé váló kibontakozását. Ezen túl a magyar társadalom egésze sem viseltetett elegendő méltánylással az életszentség kiemelkedő példái iránt, nem rögzítette le azokat az utókor számára. Szentekként tisztelték a soraikból kiemelkedett szent jámborokat, de azt már nem tartották fontosnak, hogy az egyházi hatóságokkal is ilyenekként ismertessék el őket. S ha néha egyikmásik szentünk érdekében meg is indult a hivatalos eljárás, a magyar