Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

- A felesége intézi magához ezeket a kérdéseket. Tessék, itt a ceruza, válaszoljon minden kérdésre röviden!

Volt ott kérdés lakbérről, kutyáról. Csak egy kérdés nem volt, amely pedig ott reszketett a kicsi asszony minden kézvonásában: „Mikor jössz haza?" A válasszal nagy nehezen készen volt, simogató mozdulattal magához ölelte a hófehér szalvétába betakart csomagot. Ahogy bontogatta a 194 centiméter magas fiatalember, egész testében remegett. Volt benne illatos húsvéti kalács, finom sonka, piros tojás, diós patkó és virág: szegfű. Na meg toalettszerek. Amikor kezébe vette a húsvéti kalácsot, két nehéz könnycsepp gördült le a szemén, és sovány arcán fájdalom és öröm reszketett. El kellett fordulnom hogy el ne sírjam magam.

Megáldottam a húsvéti kalácsot, a húsvéti tojást, a sonkát. Aztán ettünk, és áldottuk a jó Istent, aki azt a kicsi, finom pesti asszonyt teremtette, és aki nekünk ezt az örömet szerezte. Egy újabb napsugár a börtönben. A szeretet napja ragyogott be hozzánk ennek a kis asszonynak az ajándékán keresztül.

Húsvét után engedélyt kaptam, hogy tiszta ruhát kérhessek. A jó Bernarda főnöknőnek írtam meg a lapot a szemináriumba. Aztán számoltam a napokat, mikor jön meg a válasz. Húsvét utáni szombaton megismétlődött a nagyszombati jelenet. Bejött az ügyeletes, kezében az én gyapjútakarómat láttam. Rám nézett.- Ön az a Harangozó Ferenc? - már nyújtotta is a csomagot. Kiterítettem az ágyon: fehérnemű, cserkészruhám, könnyű szandál, malaclopóm (köpönyegem), pulóver, aztán sonka, kalács, tört dió, egy tábla csokoládé, és minden, ami jó. Erről tudtam meg, hogy a beteg főnöknő küldte. Eszembe jutott az a csokoládétábla, amit én vettem neki, és a patkányszemű őrmester elszedte tőlem. Mintha csak tudta volna, vagy az ígé-76