Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
inultam rá, ő meg rám. Nem tudtam, kápó-e46 vagy fogoly, mint én. Végül ő szólalt meg:- Ön katolikus pap?- Az vagyok. És ön hogy kerül ide? Elmondta, hogy Dávid Józsefnek hívják, fiatal, pár hónapos házas. Az éjjel hozták el feleségétől. Sokáig faggatták fönn, gumibottal ütötték a talpát úgy, hogy alig bír állni a lábán. Szemében titkos könnyek égtek. Átöleltem az első testvért a börtönben. Hogy mit jelent itt egy testvér, pláne egy jó bajtárs, azt csak az tudja, aki hónapokig ült magánzárkában. A cella mindjárt melegebb, mindjárt tágasabb lesz, hiszen egy világ vonul be vele együtt oda. Az ember, a testvér puszta erőt, vigasztalást nyújt, ha pedig igazi bajtárs, az életet jelentheti a számára. Hogy örültem én ennek a huszonnégy éves, melegszemű, óriás fiúnak! Ültünk a fapriccsen és elmondotta élete sorát. Tipikus magyar sors. Édesapja első világháborús magyar tiszt, édesanyja felvidéki asszony. Édesapja a háborúban esett el, ő édesanyjával a Felvidéken maradt. Ott érte a cseh megszállás. Mint magyar fiú, magyar iskolába járt. Kisdiák szíve visszasírta az elveszett hazát. Leérettségizett, jött a visszacsatolás és nyomában a háború. Lelkesen bevonult, ment az orosz frontra ugyanazon az úton, amelyen az édesapja ment; de ő visszajött rokkantán. Gázmérgezéstől megmerevedtek az egyik lábán az ujjai. Jött az összeomlás. Pesten telepedett le, a Váncza Sütőporgyárnál dolgozott. Rossz lábával naponta húsz kilométert tett meg, ajánlgatta a sütőport. De boldog volt, mert megtalálta élete párját egy fiatal, kedves pesti lányban, akit elvett és akihez boldogan tért vissza minden este kis budai egyszoba-46 (német) A hitleri kényszermunka-táborokban kisegítő rendőri, fegyelmező és munkairányító feladatokat ellátó, több-kevesebb kedvezményben részesülő fogoly. 73