Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

itával való kapcsolatom érdekelte őket különösen. Az esperesi konferencia tárgyát és határozatait akarták tudni, amelyet püs­pököm P. Kerkai bevonásával röviddel azelőtt tartott. Mindent leírattak kétszer, az ujjaim már alig bírták tartani a ceruzát. Fi­atalabb, karvaly arcú „csekisták" voltak ezek, hideg és kegyet­len tekintetűek. Az egyik, aki azelőtt rőfös segéd volt Pesten, vitába akart velem bocsátkozni világnézeti kérdésekről. Vad, parlagi materialista frázisokat ismételgetett az Isten és a lélek létezése ellen, amikre nem volt mit és miért felelnem. így kí­noztak éjfél után három óráig. Átláttam a szitán. Szellemileg és testileg akartak kimeríteni. Alig hunytam le a szemem a priccsen44, amikor elhangzott a szörnyű ébresztő. Kiengedtek a vízcsaphoz megmosakodni. Természetesen szappan és törülköző nélkül; és hajszoltak: gyorsan, gyorsan. A szükségletet is nyílt WC-n végeztették géppisztolyos őrök szeme előtt, és megint hajszoltak:- Ne gatyázzon annyit! A szégyen és undor szinte lehetetlenné tette a legelemibb szükségletek elvégzését. Aztán vizesvödröt és rongyot adtak be. A rabcellát föl kellett mosni. Olyan lelkiismeretesen mos­tam föl, ahogyan csak a kevés vízzel és a piszkos ronggyal le­hetett. Szobaszemlére a patkányszemű őrmester jött be. Gúnyo­lódott, kifogásolt:- Főtisztelendőséged azt hiszi, hogy szobainast rendelünk melléje? Az az idő lejárt. Vége az úri világnak! Csak hallgattam közömbösen, mintha nem is nekem szólt volna. Úgy éreztem, hogy a szellemi munkán kívül dolgoztam annyit fizikailag is, mint ez a szörnyű kaszámyatöltelék. Diák­koromban szántottam, kaszáltam, majdnem minden nap ka-44 (német) Támlátlan deszkaágy 71

Next

/
Thumbnails
Contents