Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

Tanakodtak, látták, hogy nekem egy vacak ruhám van, hideg is és sötét is van.- Na, tovaris!87 - nyújtja nekem a cigarettáját. Kivettem egyet, Adámnak is kínáltam, rágyújtottunk. Megint tanakodtak, majd mutatták, hogy „erre, ott van egy ház meg egy kis híd, ott át tudtok menni, mert a főútvonalon nem engednek benneteket." Meg is találtuk a házat, bent csak egy kis lámpa égett az elsö­tétítés miatt. Átmentünk a túlsó oldalra, és futni kezdtünk a sötétben a falu felé. Emberekkel találkoztunk, megmutatták az állomás irányát és siettettek, mert akkorra várták az utolsó vo­natot Szombathely felé. Futottunk tovább, de sötét volt és is­meretlenség. Beszóltunk az egyik házba, ahonnan beszélgetést hallottunk, eligazítottak bennünket, rohantunk tovább. A vo­nat éppen elindult, amikor megérkeztünk. Kiabáltunk, ebben mások is segítettek. A vonat lassabban mozgott, felráncigáltak bennünket. Szombathely olyan volt, mint egy hangyaboly, pedig sötét és ködös volt az idő, csak árnyékokat lehetett látni. Biciklisek jöt­tek velünk szembe, ezek is mind forradalmárok voltak, és me­nedéket kerestek valahol. A városi csendőrlaktanyában egy orosz tankhadosztály állo­másozott, amit mindig ki lehetett egészíteni háborús állo­mányra. Az emberek tudták, hogy a páncélosok megmozdul­tak, ezért igyekeztek az utcákról eltűnni. Balogh Ádi szüleihez mentünk, kopogtattunk. Az egyeme­letes házban kinyílt az egyik zsalugáter, kinézett Ádi édesapja.- Ki az? 87Elvtárs! 149

Next

/
Thumbnails
Contents