Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
deztem fel. Számomra intő jel az égből. Azóta előtte végzem el az imámat. Végezzük ezután együtt! Szótlanul kezet szorítottunk - két istenhívő rabtestvér. A börtönnyíláson át még két kisebb fenyő is látszott. Magamban elneveztem a fenyőket: hit, remény, szeretet. Ez most az egész környező világom: egy darabka ég és a három fenyő. Fehér felhők húztak a darabka égen. Üzentem velük mindenkinek a szabad világba. A rabok mind üzennek a tovavonuló felhőkkel és a rácsok előtt elsuhanó madarakkal. De a szabadok nem érnek rá meghallani. Beadták az első bádeni kenyeret. Ömlesztett, fekete, orosz téglakenyér. Az öreg pilóta ragyogó szemmel mesélte el nekem, hogy kétszer kapunk napjában sűrű árpalevest. Este meg valódi, édes orosz teát. Az orosz szakács jó ember, néha ad ráadást is. Megjött a harmadik társunk, egy fiatal, díjbirkózó kinézetű bécsi sofőr. A francia megszálló hatóságoknál sofőrködött, míg el nem kapták az oroszok. Most különféle adatokat próbálnak kicsikarni belőle francia gazdáiról. Szabadsággal hitegették, ha beszél, Szibériával fenyegették, ha hallgat. Egy másik börtönből hozták, ahol szökést kísérelt meg. Összeverték és idehozták. Az öreg pilóta „bűnét" még el sem mondtam. Cikkeket írt valamelyik lapban az új osztrák hadsereg felállításának szükségességéről. Erről tárgyalt Figl osztrák kancellárral is. Meglesték az orosz szektorban és idehurcolták az „ami biztos, az biztos" elv alapján. Megittuk a „finom" teát rozsdás katonacsajkából. Kivitte a sofőr a „barasát". Minden volt orosz rab emlékében kitörölhetetlenül ég a „barasa" alakja és illata. Szörnyű, rozsdás vasedény rosszul záró fedővel. Ez a WC minden börtönben. 108
